Érted ki megy?

Leszálláskor jó pár sms várt, olvassak, újabb OMSZ-os botrány van. Őszinte leszek, sokkal korábbra vártam, hogy kiborul a bili. Az RSI kapcsán pár embernél betelt a pohár, az pedig, ahogy a tekintetes OMSZ kezeli a kérdést, csak olaj a tűzre.

Az RSI-vel ugyanis nem az a baj, hogy van. Hanem az, ahogy.
Még aktív igazgató koromban, egy debreceni kongresszuson történt szűz bemutatón én voltam az első cégvezető, aki azt mondtam, hogy "meg van véve". Az ötlet támogatható lett volna, ám azok fölé, akik az eljárást propagálták, bizony akkor is és azóta is komoly kontroll kellett volna. 
Engem azóta másfelé vitt az élet - a srácok pedig fék nélkül maradtak. Olyannyira, hogy az elengedett gyeplő a betöretlen csikóknál vadságot, mindenen keresztülvágtató kivagyiságot hozott. Azt hiszik, hogy bárkivel, bármit megtehetnek. 

Külföldről új eljárást hazahozni dicséretes. Ám butaságról, tapasztalatlanságról tanúskodik, ha adaptálás nélkül, 1/1 másolva akarják sok ezer embernek a nyakába varrni. Egy olyan rendszerben, amelyik ezer sebből vérzik, és igen, kedves barátaim, ahol nem ez az elsődleges prioritás. Annál az OMSZ-nál, ahol laza 20%-os fluktuáció van, ahol az alapszintű eszközök és bizony jártasságok is hiányoznak, ott életveszélyes erőszakkal átverni.

Csak mert egy monomániás bolond százat csinál. A rendszeren gőgösen, cinikusan, erőszakosan átvert képzés(?) nem jelent gyakorlatot, nem ad kompetenciát, az, aki ma két napig tanulja, a jövő héttől nem lesz hiteles oktatója. Főleg, hogy kartonpapíron imitálják a sebészi légút kivitelezését, bábukon a gyógyszer hatását, és még sorolhatnám. Mindezt pedig teszik úgy, hogy mindenkit megfenyegetnek, egyeseket megaláznak, ki leszel rúgva, nem kocsizhatsz, visszaminősítünk, stb. stb...

Hangárban, garázsban, tanteremben tartott gyorstalpaló nem jelent sok éves kórházi gyakorlatot, nem pótolja az egymásra épülő képzés fontosságát. Cinikus a narratíva, ami az átjárható légút (ld. ABC) elsődlegességére hivatkozva akarja igazolni, hogy miért is ennek az eljárásnak az ilyen mértékű erőltetése. Miközben az állományból sokan vérzést sem tudnak csillapítani, nyakrögzítőt sem tudnak felhelyezni.

Elkeserít, hogy otthon a szakma csak a színfalak mögött, suttogva meri kimondani, bizony aggályos az egész úgy, ahogy van. Bűzlik a dolog a jogszerűségétől kezdve a gazdasági vonzatán keresztül a szakmaiságáig bezárólag. Ez tematizálta az elmúlt időszakot, miközben sok helyen az alapvető feltételek sincsenek meg a mindennapi munkához. 
Az elmúlt években a háttérbeszélgetéseken sorra fogalmazta meg sok jeles ember a kritikát, ám - ki tudja milyen okból - senki nem mondta, hogy gyerekek, ácsi!

Külföldről minden kicsit másképp látszik. Leginkább letisztultabban és kontrasztosabban. Azok, akik ma nagy mellénnyel erőszakosan csak és kizárólag az RSI-t erőltetik, bizony elfelejtenek pár dolgot. Leginkább azt, hogy ők bármennyire is hiszik, nem tévedhetetlenek. Tapasztalatuk, szakmai megalapozottságuk nem áll mindenek felett, sőt... Ismerjük az életútjukat, mosolyogtató is lehetne a buzgalmuk, csak hát sajnos a tét itt ennél azért sokkal nagyobb. 

Tetszik, vagy nem, itt a lét a tét.

Fény és sötétség, vidámság és szomorúság.

Az év végén hajlamos az ember kicsit nosztalgiázni, ha már visszatekint, akkor csak a jóra emlékezni. Pedig volt rosszban részünk, nem is kevés. A blog alap tematikája a magyar mentésügy anomáliái körül forgott, három év alatt közel száz poszton keresztül mutattam tükröt a mindennapok anomáliáinak, észbontó pofátlanságoknak, normális társadalmakban legalább egy, a megalapozott gyanút felvető és vizsgálatért kiáltó mutyiknak és még ki tudja minek. Mert hiszem, hogy nem mindegy, ki visz el. 

Közben megbukott egy főigazgató - hogy a blognak volt-e benne szerepe, ki tudja - jött egy újabb, ő se fog ötéves jubileumot ülni a székében, erre már most fogadni mernék, előkerültek korábban leszerepelt pajtások, helyet cseréltek a dróton a verebek, újra és újra bejelentették a 11 és fél milliárdos fejlesztést, miközben érdemi eredmény egy se lett, szóval ha összegezni akarunk, akkor Shakespeare juthat eszünkbe: "Sok hűhó semmiért."

Voltak persze sikerek is, leginkább egyéni teljesítmények, amik mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a rendszer ne dőljön teljesen össze. Mert ne legyenek senkinek illúziói, a mai fene nagy felbuzdulások sehova nem vezetnek. Siker az is, még ha indirekt is, hogy az embert itthon utánozzák, próbálják tartani vele a lépést, de nem hogy megelőzni, még utólérni sem tudják. Vannak ilyenek páran, higgyék el. Tenni pedig úgy is lehet a szakmáért, ha nem vezetünk operatívan céget. Példa rá az új szakkönyvünk, ami előremutató módon hosszú évekre meg fogja határozni az irányt.

Most sokan reménykednek, hiszen - elvileg - neutrális felületen nyílt pályázat van. Nekem van némi félelmem, de ne legyen igazam. Félek, hogy a pálya lejt, mindenki, aki leteszi a bábuját, az kockát tesz le, csak egy valakinek lesz golyója, ami a lejtős pályán azonnal célba fog érni. Pedig igazán ideje lenne elkezdeni a rendrakást. Felszámolni a mutyit, szélnek ereszteni a verebeket, újraépíteni a mentésügyet. 

Sokan, sokszor olvasták a blogot, most ez az utolsó poszt egy időre. Itt a vége. Lássuk, mit hoz a jövő, úgyis kampány lesz, a látszatát is szeretném elkerülni, hogy az egyébként szakmai kérdéseket boncolgató blogot (bár a hülyeség pártsemleges) pro vagy kontra bárki politikai felhanggal (félre)értelmezze. Az írás szent, a vélemény szabad, a múlt egy része felidézhető lesz az archívumból is.

Volt mindenben részünk, azt pedig csak remélni lehet, hogy a fény az alagút végét jelzi. És nem az érkező vonatot.

Boldog Új Évet! 

Apám katona volt. Egy darabig én is katonaorvosnak készültem. Az egyenruha fegyelmező, tiszteletet parancsoló hatását máig vallom. Elismerem azt az áldozatot, amit a katonák hoznak a hazáért, a családjukért. A légimentőknél igazgatóként töltött évek alatt is szoros kapcsolatot ápoltam velük és igen, sikeres közös projekteket hajtottunk végre a teljesség igénye nélkül a pápai bázis megalapozásától kezdve az átmenetileg üzemelő szolnoki bázison át a kecskeméti repülőnapokra megszervezett kiállításokig, workshopokig. Elkészítettem a hazai helikopteres kutatás-mentés koncepcióját, a maradék energiámmal a háttérben azon (is) dolgoztam, hogy a MH helikopteres készültsége jobb legyen. Egy hónapja egy NATO konferencián voltam meghívott előadó és még sorolhatnám elköteleződésem bizonyítékait.

Volt, amikor ténykedésem el is ismerték: Hende Csabától III. osztályú Honvédelemért Kitüntető Címet kaptam. 

Mégis ösztönösen viszolyogtam a fegyverektől, a háború borzalmától. Így döbbentem hallgattam az elmúlt évek alatt Szócska Miklós egészségügyi(!) államtitkár militarista hasonlatait, polgárháborúra, harcban álló csapatokra utaló hasonlatait a magyar mentésügyet érintő nyilatkozataiban. Ez olyan anakronisztikus ellentét, ami számomra elfogadhatatlan.

Csakúgy, mint egy országot, annak heterogén politikai nézeteket valló állampolgárait képviselő miniszterelnök szájából fegyverbe hívó mondatokat hallani. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy egy állami ünnepen a megemlékezés helyett arra szólítson fel bárki is, hogy a másként gondolkodók ellen hadrendbe kelljen állni. A pohár most telt be, nem tehetek róla, de Nürnberg jut az eszembe, abból pedig köszönöm, de nem kérek.

Így a mellékelt levéllel teljes mértékben egyetértve őszintén remélem, hogy a felelős miniszterelnök azonnal abbahagyja ezt a retorikát, a fejéből is kiveri az ilyen gondolatokat, ezt bizonyítandó pedig valóban elnézést kér mindazoktól, akik ellen - még ha egyelőre csak verbálisan is - de csatába hív.

http://www.egyutt2014.hu/az_egyutt_2014-rol_hirek/bajnai_gordon_nyilt_levele_orban_viktorhoz.html

Van már mögöttem annyi, otthon és külföldön, beosztottként és vezetőként, hogy jelezhessem: kifordult a sarkából a világ. Valami nagyon nem stimmel. 

Az elmúlt években riasztó folyamat indult el, ami augusztus elején érte el azt a szintet, amikor szívem szerint megnyomnám az ALARM gombot. Villogjon a piros fény, vijjogjon a sziréna, halló, EMBEREK, baj van!

Egy normális társadalom normális egészségügyi rendszerében normális szabályzók vannak érvényben, normális felügyeleti szervek, szakmai kontrollok működnek. Automatikusan.

Nem így Magyarországon. Évek óta figyelem a tendenciát, de a miskolci halmozott tragédiák ügye kiverte nálam (és sok mindenki másnál) a biztosítékot. Egy normális államban ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy hasonló esetbe az állam túlmozgásos, gondoskodó atyaszerepben minden áron tündökölni akaró miniszterelnöke operatívan beavatkozzon. Drága polgárok, ez egy egészségügyi szakmai kérdés, aminek vannak ugyan tágabb társadalmi vetületei, de maga a konkrét ügy egy egészségügyi kérdés, semmi más. Ehhez képest Magyarországon maga a miniszterelnök ragadta magához a hivatalos eljáró hatóság szerepkörét (http://mandiner.hu/cikk/20130812_felfuggesztettek_a_miskolci_korhaz_vezetojet) és emelte a kérdést  ezzel azonnal politikai szintre. 

Mi vaaaan? Nem érzi az az ember, hogy pont ezzel rúg öngólt és igazolja azt, hogy Magyarországon összedőlt a normális rendszer?!

Egy normális rendszerben ugyanis egy ilyen esetben a JÓL MŰKÖDŐ felügyeleti szervek (nevezzük hozzáértő kórházigazgatásnak, ÁNTSZ-nek, járványügynek, szakfelügyeleti rendszernek, szakmai kollégiumnak, bárakárminek) AUTOMATIKUSAN lépnek és járnak utána az ügynek. Az ő SZAKMAI vizsgálatuk adhatja vissza a polgárok hitét az intézményben, az adott osztályban, a szakértők elemzése tisztázhatja a helyzetet, nem a két-hét-alatt-rend-lesz belügyminiszter rendőrsége, ami falhoz állítja az amúgy is kizsigerelt nővéreket. Elképesztő és elkeserítő. Számomra valahogy elképzelhetetlen, hogy hasonló módon reagáljon a thai miniszterelnök egy pattayai, vagy éppen a cseh kollégája egy ostravai esetben... Ha a T. EMMI-nek mégis lenne hasonló esetről tudomása, akkor várom a felvilágosító emiljüket.

Az egészségügy átpolitizálódása, ugyanakkor szakmai kontroll nélkül hagyása pedig a "fejétől bűzlik a hal" örökérvényű axiómának megfelelően alsóbb szinteken is megfigyelhető. 

Tavaly nyáron a GYEMSZI TILTOTTA LE a sürgősségi szakfelügyelő főorvost arról, hogy HITELES és egyébként a feladatra felkent hivatalos szakértőként véleményt mondjon a sajtónak a súlyosan sérült kisgyerek letakarásáról és ellátás nélkül hagyásáról ismert orvos ügyében (http://fn.hir24.hu/itthon/2012/06/21/a-halottnak-hitt-fiu-es-az-istent-jatszo-mentos/). Hogy is szólalhatott volna meg, hiszen az államtitkár egyik kegyeltjéről volt szó, akit utóbb Szócska úr az OMSZ főigazgatói pozíciójával is megbízott. Annak a szervezetnek a vezetésével, amelyik dolgozói tudják, hogy mit tett a jelenlegi főnökük tavaly nyáron. A struccpolitika és politikai demagógia pedig működött: a beiktatáson az államtitkár lezártnak tekintette az ügyet. 

Ha pedig még lejjebb megyünk egy szinttel, akkor már az operatív vezetés szintjén is a megalapozatlan, öncélú döntésekkel találkozunk, ami felett senki nem gyakorol szakmai kontrollt. A mentőszolgálat mb. besorolású vezetése felhatalmazva érzi magát, hogy kvázi kinevezettként hosszú távú stratégiákról tartson roadshow-t a közeljövőben, a mentésügyön pedig olyan változtatásokat hajtson végre, ami már az esélyegyenlőség biztosításának rovására megy. Pusztán irigységből és szűklátókörűségből. 

A megalapozatlan döntéseket és csillagháborús terveiket sorolhatnánk, de ma csak egy példát hozunk. 

A légimentőknél korábban - nemzetközi példák alapján, a honi viszonyokat minden tekintetben figyelembe véve - amolyan "tejünk van, tőgyünk van, miért ne szoptassunk?" alapon, a helikopteres szolgáltatás akadályoztatása esetére ún. mentőorvosi kocsi (MOK) intézménye került bevezetésre. Voltak ennek előzményei otthon is, külföldön is, logikus volt hát, hogy a személyzet repülésre alkalmatlan időben a helikopterről átült egy személykocsiba és segítséget nyújtott a rászorulóknak. 

Na, ma, a megfontolt és bölcs OMSZ vezetés, saját gatyájába pottyantván elrendelte a kapacitás megszüntetését, elkezdve ezzel a légimentés módszeres leépítését. Ehhez újra csak gratulálni lehet. Ahelyett, hogy bázisról bázisra, évről-évre fejlesztenék a szolgáltatást, leépítik azt. Holmi pénzhiányra hivatkozva. A kocsikat már árulják, de azért a zilletékes vezetőknek megmarad a kéklámpás autó mentős matricával, ami ha másra nem, hát arra jó lesz, hogy a buszsávban mehessenek bevásárolni.

Úgy látszik, hogy a felelős egészségügyi vezetés csak fejni szereti azt a tehenet, a többi nem számít. Tudják, talán nem kellett volna két év alatt a 4. ügyvezetőt és ki tudja hány egyéb sallang embert kinevezni, akkor talán megspórolhatták volna azt a közel 60 millió forintot, ami csak erre elment... A lényeg, hogy az alkalmatlan emberek kontraszelektált módon pozícióba kerüljenek, a politikus pedig szereptévesztve tündököljön.

Kicsit olyan ez, mint a Jancsó film. Fekete komédia arról, hogy három vidám sírásóból mi minden lehet. A többi ma úgy látszik, hogy tényleg baromira nem számít.

A nyár az uborka szezonja. Az ősz a kongresszusoké. Mivel most nem történik semmi előremutató a mentésügy háza táján (komoly a gyanúm, hogy később se fog), ezért hát készüljünk lélekben az őszre. A színfalak mögött ugyanis egy újabb gyönyörű történet rajzolódik ki, ami tökéletes lenyomatát adja a szakmailag is szétesett mentésügynek.

Az elméleti munka, a tudomány elengedhetetlen része a mindennapi gyakorló orvoslásnak. Ezért is elgondolkodtató, hogy mire jutott az OMSZ ezen a téren az elmúlt évtizedekben. Tudományos értékét és a vállalat potenciális erejét tekintve semmire. Az évről-évre megrendezett OMSZ-os "konferenciákon" ugyanis a felkért(?), a szolgálat vezetőségét reprezentáló előadók rendre B kategóriás előadásokkal jelentkeztek, üdítő kivételt mindössze az a pár lelkes dolgozó jelentett, akik egyébként az egész kócerájt életben tartják. 

Így aztán érthető, hogy a színvonaltalan eseményekre már lasszóval kell fogni az embereket, a múltkor konkrétan elrendelték, hogy minimum hány embernek KELL megjelennie biodíszletként a Hotel Hélia-ban, mert önszántából alig jelentkezett valaki.

Idén már a szokásos büki őszi szimpózium is döglődik. Se pénz, se posztó. A mellékelt levél szerint már most fel kell mérni, hogy lenne-e a 7000 dolgozóból minimum 80(!), akiket a mellékelt árakon érdekelhet a rendezvény. Tippeljek? Nem.

Ezt támaszthatja alá, hogy ma már az öt évvel ezelőtti indulása óta egyre népszerűbb, rendre magas színvonalú tematikus és szabad előadásokat felvonultató, komoly társasági eseménnyé is váló, eddig lelkes dolgozók által ingyen, afféle "társadalmi munkában", de hibátlanul szervezett légimentő vándorgyűlésre telepedik rá a polip.

A hagyományokhoz és az elvárásokhoz semmiképpen sem illeszkedve ugyanis afféle trollként megjelentek a hagyományos B kategóriás büki előadások, úm. például: "Mentők a média szeméből" (sic!), vagy "Szakmai minőségfejlesztés lehetőségei az OMSZ-nál", de a legszebbnek az "OMSZ, merre tovább?" című, mindössze 10 perces stand up ígérkezik cinikus módon attól, aki a titulusa előtt egy "mb", azaz "megbízott" jelzővel bír, tehát egy tisztességes országban mindössze átmeneti ideig vinné az ügyeket, a pályázat útján kiválasztott végleges vezető kinevezéséig. Lóláb, lóláb... Az előadók személye garancia a mosolygásra. Ahogy az is, hogy a szervezői igényesség jegyében már a főpilóta/repülési igazgató is doktor. Ezúton gratulálunk!(http://legimentok.hu/userfiles/files/Programterv1_0VGY2013.pdf) 

Az viszont elgondolkodtató, hogy a magukat a feladatra minden szempontból felkentnek és főnöknek érző orvosigazgatók és a külön, megalázó módon mindössze évi pár millióba kerülő oktatási és szervezési felelős alkalmazása és a fenti töltelék témák ellenére egy teljes napot eleve lehúztak a kongresszusból. A szervezői dilettantizmus jó példája pedig az, hogy azt a pár, szakmailag és a légimentés szempontjából fontos és igazán jónak ígérkező előadást, amit például a gyermektraumatológiai szekcióban hallhatunk majd, a program legvégére tették.

Haldoklik a szakma. Fél milliárdot akarnak egy sürgősségi akadémiának (pffffff!) nevezett valamire eltapsolni, miközben egy megveszekedett egyetemi tankönyvet nem tudtak magukból hosszú évek alatt kiizzadni. A mentőápolói képzést engedik a gyengébbik nemnek, de azt elvégezve kivonuló munkát már nem kapnak a lányok a vállalatnál. Micsoda arcpirító hímsoviniszta cinizmus már ez?! Nincs olyan, hogy szellemi műhely, csak sok pénzért léhűtést végzők vannak, az elmúlt évek mentéstechnikai újításai (motor, légimentés, robogó, MICU, gyermekmentés) egytől-egyig külsős, nem az OMSZ módszertani osztályához, vezetőségéhez tartozó lelkes embereknek voltak köszönhetők. Aztán szépen ellehetetlenítették szinte mindet. Óvakodjunk hát a poliptól, mert megfojt.

A trollokhoz pedig az internet közössége ad használati tanácsot: DO NOT FEED THE TROLLS!, azaz akkurátusan ignoráljuk őket.

Április elején Szócska Miklós lefejezt(ett)e az OMSZ-ot és "sebességváltás" jelszóval egy igazán érdekes embert bízott meg átmenetileg(???) a szervezet vezetésével (https://www.youtube.com/watch?v=104Ty7JorjE ).

3 hónap próbaidő még azoknak is jár, akiket úgy ismerünk, mint a rosszpénzt, hátha az új fotel azonnal rátermettséget és tehetséget is ad a feladathoz. Így csak most jött - volna - el az idő a teljesítmény értékelésére, és bár már sokan jelezték, hogy várják az elemzést, sajnos rossz hírem van: nem tudok mit írni.

Ugyanis nem történt semmi olyan, ami miatt tollat/klaviatúrát lenne érdemes ragadni. Mert mi is történt eddig?

A füttyös helyet cserélt a bűvésszel, de bajtárs nem vész el alapon, minden "leváltott" káder kapott azért legalább egy pár százezres havi apanázst biztosító szerződést. Fegyelmi, vagy akár feljelentés helyett. Az apparátus ráadásul még tovább bővült, a régiek mellett új kiscsikók is káderré váltak és kaptak szerepet például a légimentőknél, évi pár millióval növelve a menedzsmentre fordított kiadásokat. Az új urak az első három hónap alatt ahelyett, hogy elmélyültek volna az új feladat adta kihívásokban, ismerkedtek volna a rájuk bízott rendszer alapjaival, inkább rögtön 2-3 hetes szabadságra mentek, ki Angliába utazgatott, ki épp Peruba. Jól van ez így, na. Az állami pénzen történő hivatalos utazgatásnak is szezonja van manapság, külföldön elő lehet venni az újkeletű névjegykártyát, itthon meg lehet vakítani a parasztot azzal, hogy "Hozok nektek tudást kintről! Nesztek, egyetek!"

A legfelsőbb szinten persze a marakodás is elkezdődött, egymásnak ugrottak a koncon, ki legyen a végleges nagyember, ahogy beszélik, még egy ajtót is becsaptak tán'... Pesten az a mondás is járja, hogy időközben csak megérkezett egyikük ellen egy büntető feljelentés is, csak szegény OMSZ nem akar átalakulni, gazdaságosabb működési formát felvenni, bajtársat megbecsülni, sőt. Mindössze a jól sejthető és várt első pályázat jelent meg az EU-s pénz terhére, miközben már az éves, szokásos büki szimpózium kapcsán is épp azt tesztelik, hogy 7000 dolgozóból lenne-e legalább 80, aki önköltségi alapon vállalná a részvételt. A hiány közel 2 mrd. Ja, még az, hogy a nagy mentőautó vásárlás közben azért csak fel akarják emelni a maximális életkort 15 évre. Hát ennyi.

Mondom, nincs miről írni, semmi meglepő nem történt.

Mindeközben persze mégis van valami, ami megragadta a figyelmem. A dolgozót a főigazgató nagyon nem akarja fogadni (forrás: facebook.com), de a dolgozó nem hülye, csak bemegy, ha már egyrészt adófizető állampolgár, másrészt dolgozó is egyben. Joga van, hisz'. Félszbúk szabály ide, vagy oda, bizony az OMSz-nál kezd betelni a pohár. Mivel felhatalmazva nem vagyok, hát nem linkelem a mentődolgozó posztját, de ismeretlenül is leveszem a kalapom előtte. És a minap leváltott debreceni rektor mondatai jutnak róla eszembe:

"Ma Magyarországon sokan azt gondolják, hogy az életünket csak mocskos alkukkal és mutyikkal lehet megszervezni. Hát nem. Igenis vannak olyan elvek, amelyekhez az embernek tartania kell magát. Vannak olyan emberi és szakmai döntések, amelyeket csak a saját elveink alapján szabad meghoznunk" - többek között e szavakkal búcsúzott el a sajtó munkatársaitól Fábián István professzor, a Debreceni Egyetem (DE) leköszönő rektora, aki három éven át irányította az intézményt. Majd hozzátette: "különben is megette a fene azt a döntési mechanizmust, amikor arra kellene figyelni, hogy a magasságos miniszter úr kit akar kinevezni".

 Ez az évforduló sok szempontból szimbolikus. 

Valaha azt mondtuk, hogy Magyarország lemaradása a fejlett nyugathoz képest 20-25 év. Ha nem is volt ez mindenre területre igaz, a légimentésre mindenképpen annak kellett tekinteni. Tíz évvel ezelőtt, az akkor már két évtizedes osztrák légimentés rendszerszemléletében, működésében, egységességében és még sok mindenben legalább annyival járt előttünk. 

A minta kéznyújtásnyira volt, az idő mégsem érkezett még el, hogy Magyarország tanuljon, pláne, hogy profitáljon belőle. 2002-t, 2003-at írtunk. A régi rendszer még stabilan állt, ahhoz pedig pláne elég erős volt, hogy az új gondolatokat a szőnyeg alá söpörje. Maradt is itthon minden a régiben egészen 2005-ig. Addig csak úgy lehetett friss levegőt venni, ha az ember Bécsig, vagy épp az ADAC-hoz Münchenig, a REGA-hoz Interlakenig utazott. Olyan szavakat tanulgattunk itthon, mint "benchmarking" és "best practice". És még sokáig álom maradt, hogy a hazai viszonyokhoz adaptáljuk őket...

2006-ban aztán a magyar légimentés új lehetőséget kapott. Az új rendszer olyan alapot jelentett, ami mentén nagy lendülettel el lehetett indulni és el lehetett kezdeni ledolgozni húsz év lemaradását. A partner ehhez pedig maga az ÖAMTC Christophorus Flugrettungsverein lett. Mára szinte már mindenki tudja Magyarországon, hogy az ÖAMTC CFV leányvállalata, a HeliAir GmbH biztosítja azt az öt modern mentőhelikoptert, ami a gerincét adja a ma légimentésének.

Amit viszont sokan nem tudnak, de ma külön is érdemes elmondani és megköszönni: az osztrákoktól sokkal, de sokkal több mindent kapott a honi szakma, így a magyar mentésügy, mint amit maga a tíz évre köttetett szerződés keretén belül adniuk kellett volna. Mert a fent említett rendszerszemlélet, a know-how transzfer, a megannyi saját pozitív és negatív tapasztalat, a személyes kapcsolatok, a legjobb gyakorlatok átadása bizony sokkal többet jelentett magánál az öt darab helikopternél. Önzetlenül jött a segítség hosszú éveken keresztül, lehetővé téve nekünk, magyaroknak azt, hogy elkezdjük ledolgozni húsz év lemaradását. 

Hogy jól éltünk-e a lehetőséggel? Nos, azt majd az utókor dönti el. A ma embere csak azt látja, hogy míg Ausztriában a 30 év alatt két igazgatója volt/van a cégnek, addig itthon az elmúlt két év alatt éppen a negyediket üdvözölhetjük az ügyvezetői székben. Míg kint a hosszútávú koncepció mentén haladnak előre és tervezik a következő évtizedeket, addig itthon újra pillanatnyi érdekek dominálnak. Hogy lesz-e itthon az utókornak lehetősége majd 22 év múlva 30 éves évfordulót ünnepelni? Őszinte leszek, kétségeim vannak. 

Így hát ragadjuk meg a pillanatot, gratuláljunk az osztrák kollégáknak az évfordulóhoz, köszönjük meg az elmúlt évek segítségét és legyünk hálásak a kornak, hogy részesei lehettünk az ő és a mi légimentésünk elmúlt éveinek. 

http://www.oeamtc.at/?id=2500%2C1131707%2C%2C

Volt egy poszt az lhsn.hu oldalon pár napja. Lementettem, mert érdekes volt. Azóta eltávolították (www.lhsn.hu/katasztrofa-vagy-vegre-haladunk).

A poszt lényege: Magyarországon a nyugati kutató-mentő szektorban, jelesül Pápán nincs SAR szolgáltatás karbantartás miatt. A NOTAM-ot május 21-én reggel adták ki és június 6-ig érvényes. Azaz nincs a Magyar Honvédségnek helikoptere. A keleti szektorban, Szolnokon ezek szerint még áll egy a földön, ami potenciálisan bevethető, de mi, akik ismerjük a szakmát tudjuk, hogy a kapacitás enyhén szólva is megkérdőjelezhető. Ugyanakkor ICAO előírás, hogy SAR legyen, ha nincs, akkor Magyarország légterében leállna az előzetes repülési tervvel végrehajtott repülés. Remek.

Hosszú évek alatt jutottunk el oda, hogy gyakorlatilag megszűnt a MH helikopteres képessége (ékes bizonyítéka ennek a márciusi hóvihar...). Csak a kutatás-mentésre koncentrálva elmondható, hogy a megoldás, a szakma által is elfogadott koncepció 2009 óta elérhető. Döntés mégse született. Mindössze annyi, hogy pártok felett álló egyetértésben egy hete, május 22-én, négypárti egyeztetésen elfogadták, hogy kaka van a palacsintában. És majd 2014 után lesz döntés (http://lhsn.hu/partok-folott-allo-ossznemzeti-konszenzus-a-helikopteres-kepesseg-ugyeben/ ). Remek.

Mindeközben a légimentés is szétesés előtt, pedig a valós kutató-mentő munkát is nem egyszer mi/ők végezték el. Jó eséllyel június végén két helikopter leáll, így két bázis bezár, bár 2010 vége óta tudott volt, hogy a krach be fog ütni (hacsak a Légügyet meg nem erőszakolja a politika...), érdemes volt hozzá nem értők kezébe adni a marsallbotot. Remek.

Pedig voltak szebb idők, szakmailag és szervezetileg is vállalható jövőképet gyakoroltunk és modelleztünk le élesben anno, a korábbi elméleti előkészítések után, a vörösiszap katasztrófa alatt (http://mentes-maskepp.blog.hu/2011/10/10/vorosiszap_amirol_eddig_senki_nem_beszelt).

Így megyünk el a lehetőségek mellett, így múlnak el dicső korok. 

Magyarország jobbat érdemel.

A posztnak a "Légimentés határok nélkül" is lehetne az alcíme.

Mostanra sokan tudják már, hogy az otthoni modern légimentési hálózat kiépítése elismerésének alkalmából kapott indoklás nélküli eltávolításom után továbbra is azt csinálom, amihez értek, csak immáron külföldön.
Miközben a magyar légimentés két éve gyakorlatilag koncepciótlanul autorotál és a föld felé tart (Bréking! friss hír, hogy ismételten képtelenek voltak a tartalék helikopter beszerzésére irányuló tendert eredményesen lefuttatni, most pedig szaladnak fűhöz-fához, mert bizony jó eséllyel már a nyáron bázisokat kell bezárni...), azért a világnak a szakmát megfelelő helyiértéken kezelő felén bizony, a teljesítmény elismerést vált ki. A sors mosolyogtató fintora, hogy az egyik ilyen elismerés pont a magyarországi Mentők Napja hétvégéjén lett publikus.

Tegnapi hír, hogy egy 2012 áprilisában elkészült 28 perces dokumentumfilmet, ami a légimentés egyik legkomolyabb és kihívásokkal leginkább teli, csak a legképzettebbek által művelt ágát mutatja be, az Egyesült Államokban Emmy Díjra jelöltek. 

Az  "AEROMEDICAL" (http://vimeo.com/51404443) azt a légimentési tevékenységet mutatja be, ami heti gyakorisággal zajlik Európa légterén keresztül. Az USA fegyveres erőinek kötelékében szolgálatot teljesítők közül az afganisztáni hadszíntéren sérüléseket szenvedők primer légimentési  ellátását és aeromedical evakuálását, a németországi Landstuhl orvosi központjába történő intenzív transzportját követi végig, felidézve a légimentés történeti hátterét és a modern kor háborús veteránjainak rehabilitációját, otthoni életüknek újrakezdését.

A munka kimerítő, fárasztó, kihívással teli. Képzeljenek el egy 40000 lábon repülő repülőgépet, zajjal, légnyomásváltozással, vibrációval és rezonanciával, páratartalom változással úgy, hogy mindeközben 6-8-12, de olykor akár 24 órán keresztül is intenzív terápiát kell nyújtaniuk a betegeknek. A filmben bemutatott amerikai katonákon kívül nem sokaknak adatik meg, hogy résztvegyenek e nemes munkában és havonta több rászorulón segítsenek. Van egy maroknyi magyar orvos, a legképzettebbek, a legkiválóbbak, akik ma már a világ sok egyéb részén végzik a légimentés minden elismerést megérdemlő és a szakma egy újabb stációját jelentő fejezetét.

Az elmúlt egy évben sok más helyzet és kihívás mellett jópárszor megjárva a filmben bemutatott Bagram, vagy Camp Bastion, de akár Kandahar, vagy épp Kabul repülőterét és az ottani kórházakat is ismerve csak remélhetem, hogy a film elnyeri az EMMY-t. Vele együtt pedig mindazok - még ha csak igen áttételesen is, de mégis - elismerésben részesülnek itthon is, akik szakmai tudásuk és teljesítményük alapján mindezt megérdemelnék...

Ma volt a Mentők Napja, ráadásul egy kerek évforduló is, hiszen 65 éves lett az Országos Mentőszolgálat, sokezer ember munkahelye, második otthona, ami egyben sok millió potenciális rászoruló mentsvára is gyakran.

Voltak is mindenfelé rendezvények, de egy kicsit kilógott a hivatalos ünneplések sorából. Tegnap volt ugyanis a "90 nap a Mentők közt" című könyv bemutatója. Afféle civil rendezvény volt, kicsit megspékelve persze a hivatalos tótumfaktumok jelenlétével, de mégis remek alkalom arra, hogy egy kicsit elgondolkodjunk, hova is jutott 65 éves korára az OMSZ és maga, a magyar mentésügy.

A könyv kifejezetten igényes kivitelű, tartalmát tekintve pedig pontosan az, aminek hirdeti magát: egy határozottan szubjektív képes riportkönyv. Sem több, sem kevesebb. Kicsit bulváros felhanggal, apellálva az érzelmekre, olykor bizony hatásvadász stílusban, az oldalak között áttűnő magánéleti részletekkel, mégis némi - a szó klasszikus értelmében vett - közszolgálatisággal, pár oldalon még egy kis laikus oktatással is kiegészítve. Egy kívülálló, lelkes civil fiatal nő három hónapon keresztül készített sokezer képe közül kiválogatott párszáz tökéletes ízelítőt ad abból a munkából, amit a mentődolgozók végeznek nap, mint nap. 

És ez az, ami a legnagyobb értéke a könyvnek. Tükröt mutat anélkül, hogy ezt szándékosan tenné. Mert bizony a bemutatón és a mai Stefánia Palotában tartott hivatalos megemlékezésen is kiderült, hogy hatalmas szakadék tátong a végeken munkát végzők és a ma mentésügyének vezetői között. Az, hogy ma az OMSZ és a légimentés működik, csak és kizárólag a dolgozók elhivatottságának, valamint - mondjuk ki - kiszolgáltatottságának köszönhető és a menedzsmentnek semmi köze hozzá. A koncepciótlan ötletelések, a tíz év alatt 7 OMSZ főigazgató, az alig több mint két év alatt már a negyedik légimentő ügyvezető bizony, nem a hitelesség, a hosszú távú és kiszámítható működés záloga. Különösen úgy, hogy eredményeket, mint amilyen ez a könyv is, szinte mindig kívülről jövők tettek le az asztalra.

Nem nagyon van mit ünnepelni. A 65 év állapot, nem érdem. Jövőre 66 lesz, aztán 67 - de kérdés, hogy lesz-e kivel ünnepelni, vagy már csak az emlékezés marad. A könyv majd abban is segít. Érdemes hát megvenni, higgyék el, sokkal jobb PR-t jelent a mentésügynek, mint egy hajbeültetés, táncóra vagy épp a 2007 óta sikertelen, ám a kalapból újra és újra előrántott TIOP 2.2.1 fejlesztési program 11,5 milliárdos fedezete.

Az jár a fejemben, hogy milyen országban is élünk... 

Miközben a blogom "Mert nem mindegy ki visz el..." alcíme valós értelmet nyert, miközben a középszer lecserélése után a téboly vette át uralmát az OMSZ-nál, teljesen háttérbe szorítva a szakmát és teret nyert az érzelmi alapú leszámolás, pár napja üzentek, hogy jobb lesz ha leállok, mert figyelnek. Értik, úgy... Figyelnek, mert egyesek szerint már nemzetbiztonsági ügy lett az, hogy a magyar mentésügy anomáliáira (nem utolsó sorban egyébként mindannyiunk érdekében) felhívom a figyelmet, amivel "aláásom a magyar nép mentésügybe vetett bizalmát és biztonságérzetét". 

Na, akkor most tessenek figyelni: 

A: a fenyegetésnek és a blöffnek sosem dőltem be, reggel simán tükörbe nézek, a gerincem meg elég egyenes.

B: ha tényleg figyelnek, akkor most tessék nagyon, mert valakik tényleg aláássák a magyar mentésügy teljes szakmaiságát. Ugyanis: az OMSZ-tól kiebrudalt és ejtőernyőztetett légimentő igazgatóval épp kirúgattatják azt az embert, aki egyedüli tudományos fokozattal, igazságügyi szakértői oklevéllel, aneszt-intenzíves és oxyológus-sürgősségi szakvizsgával, 20 éves mentőgyakorlattal bír, nem mellesleg pedig a mai egyetlen friss, magyar prehospitális szakkönyv szerkesztője. Mindezt azért, mert a téboly vért kíván, nem tűr el magánál képzettebbet és ezzel tükör mutatására alkalmast. 
A széket egy olyan ifjú titán nézte ki magának, akinek - egyébként nem teljesen szakmába vágó - szakvizsgáján a pecsét is alig száradt meg, szakmaisága meglehetősen szűk látókörű és gyakorlata messze elmarad attól, hogy ilyen pozícióra érdemes legyen. Nem utolsó sorban pedig annak a Temesvárinak a cimborája, aki eddig minden székéből kibukott és akinél nagyobb kárt eddig kevesen okoztak a magyar mentésügynek.

Mindezt pedig úgy, hogy a szabad kezet kapott főigazgató hatáskörét túllépve, vezetői hatalmával visszaélve, zsarolva, nyomást gyakorolva kívánja lenyomni az egyének és a szakma torkán. 

Szócska Miklós, gratulálok Önnek, tudja, én közel 20 évig dolgoztam otthon a mentésügyben, de ekkora ámokfutást még nem láttam. 5 miniszter alatt dolgoztam vezetőként, de eddig a többiek legalább megpróbáltak figyelni, vagy úgy tenni, mintha figyelnének a szakmára. Önnek ez nem sikerül. Nem is véletlenül volt zavarban és beszélt össze-vissza a door-step sajtótájékoztatón. (https://www.youtube.com/watch?v=104Ty7JorjE )

Önt nem zavarja, hogy a morálisan és szakmailag szétesett vállalat legvégén Ön is ott van? Mert mindenkit érhet baleset és nem mindegy, hogy "Érted ki megy?"... Ja, és várom a békaembereket! 

Ranschburg Jenő "Félelem, harag, agresszió" könyve alapmű. Nem kell pszichológusnak lenni, hogy Brigit direkt és indirekt kommunikációjából, tetteiből, tekintetéből lássuk, ő bizony fél. Mindentől. Mindig is félt. A döntéstől, a szakmai kihívástól. Elfutni sosem tudott, de igyekezett. Menjetek már, hamar, hamar. Majd egyszer elmesélem, hogy viselkedett a meglőtt embernél... Szorongott a terepen. Félt az ismeretlentől, a döntés felelősségétől. 

Fél a feladattól, mert az elvárás nagy, viszont fogalma sincs hogy kell vezetni a lovat. Neki is fog az szépen menni a falnak, aztán lehet majd magyarázni, hogy nem vak az, hanem vakmerő. Félelmét agresszióval leplezi és abban bízik, hogy majd tőle is félni fognak. Leszámolni akar, nem felépíteni.

Fél a saját múltjától. Mert tudja, hogy tudják, mit tett a tavaly nyáron. Hiába mondja a szponzora, hogy nem is volt tavaly nyár. A struccok is félnek. Azért dugják a homokba a fejüket. 

Fél a saját embereitől is. Nem tudja, hogy kiben bízhat. Idegen a terep, sok az ismeretlen. Hogy is bízhatna, hisz tudja, ahogy ő is hátbatámadott és puccsolt, úgy az ő hátába is hamarosan kés fog kerülni. Feláldozható. Igyekezett a legaljából választani, az igazi szervilisekből, a pozícióért mindenre képesekből. Akik sosem átallottak némi hatalomért simulni. Kettőt is talált. Mindkettő esdeklett nekem is, még ha nem is akarnak rá emlékezni. Ettől még retteghet. Fordítva: pont emiatt félhet.

Fél a jövőtől, nem biztos benne. Olyannyira, hogy a visszautat már most biztosította magának. Fél szemmel a kiutat keresi majd mindig. Nem tervez hosszú távra. Csak fel ne égessék azok a gaz ellenállók azt a hidat.

Fél a sajtótól. Egyszerűbb azt mondani, hogy nem beszélek. Majd kérdezzenek mást. Bizony, a kérdések provokatívak lehetnek. Még talán bele is zavarodna a válaszokba. Egyszerűbb rövidre zárni azzal, hogy simán megfutamodik. Gyáva.

Fél a bloggerektől, a nyilvánosságtól, legszívesebben az olvasóikat is kitörölné. Meg a kommentelőket. Majd sasol, fülel. A félelem igazgat. Le velük. Pedig nem kellene félni. Majd ők segítenek.

Végezetül fél a saját félelmétől is, nem meri bevallani magának se, haraggal és agresszióval akar erősnek mutatkozni. Csak nézzék meg a szemét. Fél. 

Az egész ember egy fél. Max 50%. Azaz nem százas.

Két hónapja írt, az OMSZ jövőjét érintő esélylatolgatásom ( http://mentes-maskepp.blog.hu/2013/02/13/quo_vadis_omsz ) egyik zárójeles tippje bejött. Elemzésemben kicsi esélyt adtam ugyan rá, mert józan gondolkodású, megfontolt ember meg nem lépte volna ezt a lépést. Felvállalni a vállalhatatlant, egy olyan embert, akivel nem voltak hajlandóak egy kocsira ülni kollégái, aki miatt valódi szakemberek hagyták el az OMSZ-ot, mert nem tudtak közösséget vállalni vele a szervezeten belül, akiről mindenki tudja, mit tett "tavaly nyáron"...

Így a friss események tükrében érdemes újra feltenni a kérdést: mi lesz veled, Országos Mentőszolgálat?

Az elmúlt napokban történt események erkölcsi értelemben semmi jót nem vetítenek előre. Bármire képesek lesznek. Nehéz jelzőt találni arra, amikor az utód két hete még jóízűen falatozott az előd asztalánál, annak feleségének főztjéből, talán el is fojtott egy jóleső büfit a bajsza alatt a finom étel után; isteni, hogy az előddel mosatták tisztára pár hete az utód "tavaly nyár" óta szaros gatyáját egy megrendelt szakértői véleménnyel, amit most lobogtatnak, majd úgy lett vége a karriernek, mint a botnak. A barátság nem kapca, vagy?! Lobogtathatják persze azt akár színes, szélesvásznú változatban is, legfeljebb a gávavencsellői postást lehet vele megetetni, az állományból túl sokan látták a májsztró alakítását. 

Nem mintha persze könnycseppet kellene ejteni a menesztett menedzsmentért, megérdemelte mind a sorsát, de álljunk meg egy szóra. Hogyan is lesz tovább?

Ugyanis vezetéselméleti alaptétel, hogy az átmeneti időre megbízott vezető elsődleges feladata a végleges vezető kinevezéséig a szervezet működőképességének fenntartása, emellet legfeljebb a múlt kérdéseket felvető, esetleges gyanús ügyeinek, visszaélések felgöngyölítésének elkezdése. Viszont semmiképpen nem illik stratégiai átalakításokba, markáns személycserékbe fogni, mert az rosszat jelent. Különösen úgy, ahogy ma zajlik.

Amennyiben ugyanis a megbízott vezető mégis stratégiai fejcseréket hajt végre, fittyet hányva a fenti alaptételre, az két dolgot jelenthet. 

A: mérhetetlen kellemetlen helyzetbe hozza, kényszerpályára állítja a később pályázat útján, előre beterjesztett és így ismertetett program alapján elfogadott pályázót, akit majd határozott időre neveznek ki a szervezet élére. Hiszen korántsem biztos, hogy egy tisztességes kiválasztás útján a munkáját megkezdő vezető pont a megbízott által a székekbe ejtőernyőztetett emberekkel képzeli el a munkáját. Arról nem is beszélve, hogy a hitelesség jegyében már a bejelentéskor illett volna közölni a pályázat tervezett kiírásának időpontját...

B: a hatalom már ma tudja, hogy ki lesz a későbbi kinevezett vezető, a mostani előjátékos elvégzi a piszkos munkát, a későbbi pályázat pedig csak színjáték lesz. 

Végezetül lehet egy C verzió is. Fogalmuk sincs a jövőről, egyszerű leszámolásról, érzelmi alapú bosszúhadjáratról van szó a rövid távú célok érdekében. Ezt támaszthatja alá a bejelentéskor említett egész pályás letámadás, gyorsítás. Ne feledjük, 11,5 mrd forint EU-s pénz felhasználása vagy elvesztése lóg a levegőben.

Mindenképpen jó lenne, ha a transzparencia jegyében azonnal előállnának egy megvalósítható koncepcióval, egy programmal, amiből mi, a rendszer végén lévő potenciális "felhasználók" megtudhatnánk a mentőszolgálat sorsát, anélkül ugyanis az egész leginkább a C verzió érzetét sejteti. Mindehhez pedig olyan embereket használni, akik az állomány szemében és a feladat megoldásának szempontjából fikarcnyit sem érnek (nincs kétségem, hogy jópár egyéb társával egyetemben a légimentők bukott vezetője is előkerül a kalapból és újra lekvárnak fogja magát hinni a polcon), szakmailag és erkölcsileg erodálódtak, nos, az csak tovább erősíti a gyanúnkat.

Egy biztos: ez az egész nem a magyar mentésügyről szól.

Ennyi. Nem is érdemes egy bekezdésnél és pár elcsépelt közhelynél többet fecsérelni a dologra. 

Az óra körbejár és bizony, ma valakinek ütött is. Lehet persze bambán nézni, a slepp ma még a "Pont veled tették ezt, dehát nem is értem, jaj, de sajnálom!" mondatokkal meaculpázik, még ha a főnök igazából csak magának köszönheti is a sorsát, miközben amazok meg holnapra már fényezik a nyelvüket az újabb mély csapásokhoz. A főnök meg értetlenül néz, hogy akkor én most munkanélküli vagyok?, nem apám, kaptál egy kegyelemkettest az osztályfőnöktől, de azért ez akkora bukás, mint ide Lacháza, hiába nyomnak be egy akadémiára a haverok, látod, jobban jártál volna, ha magadtól lépsz le a suliból, mondjuk költözésre hivatkozva, de ahhoz is vak voltál, hogy olvass a sorok között. Vagy legalább a Húsvét vasárnapi posztok között szemezgess. 

Na mindegy, ő is csak egy újabb kép lesz a falon, komoly nyomot nem hagyott maga után. Illusztris társaság.

Nem úgy az új király. Béla vagyok a szomszédból. Vagy tizenkilenc éve vagyok 20 éve és öt éve is, különben is, énekkarra nem jártam és nem is fogok. Szaxizom, az jó? Öööööö, a beszéd meg nem a kenyerem, majd a szódublőröm nyilatkozik helyettem. Viszlát. 

Na, azt hiszem, hogy ennél nagyobb blamázst a föld nem hordott a hátán. Egy biztos: annyi ideig se lesz posztján, mint elődje. Ez kell az ügynek, nesze neked kiszámíthatóság, stratégia, életpályamodell. Viharlámpa, esti fény. Egy kis személyes emléket, még 2007-ből, hogy tényleg, hogy érezzék a kvalitást, és higgyék el, jobb is, ha nem beszél:

Mi: "Képzeld Béla, elektronikus adatrögzítést vezettünk be, országosan, mindenhol, tudod, számítógép, minőségbiztosítás, visszakereshetőség, statisztika, ilyenek. Bármikor kikereshetjük, hogy kit, hol, mivel láttunk el, mikor, mennyi idő telt el, stbstb."

Ő: "Az mög minök? Csak lö köll mönni a pincébe, oszt ki köll válogatni a papírokat."

Mi: " Aha... ... ..."

Hagyjuk is, hagy élvezze pár napig az átadás-átvétel diszkrét báját, keresse meg a slusszkulcsot és jöhet a kapcsold az ötödik sebessééééééget!... Mi meg ugorjunk el, mert az őrült száguldásból csak baj lesz.

Viszont egy röpke pillanatig álljunk meg a sofőrváltás morális mikéntje mellett. Ugyanis érdemes felidézni a múltat: volt egyszer egy amolyan tettrekész, lelkes csapat. Valami manágersuliban ötleteltek és párás szemmel váltották meg a világot. Majd egyszer mi, igen! Aztán rájuk virradt, leosztották a szerepeket és nekiláttak. Az egyik vezetett, a másik navigált, tervet írt, a harmadik meg maga a csapatfőnök lett. Mentek is összevissza, ökörhúgy alakban, utánuk sárgállott az út, azt se vették észre, ha a saját gatyájuk is, gázoltak át mindenkin, egyre csak nyomták a dudát, tütütűűűűű, vigyázz, jövünk. Egy tím voltak. Ma reggelig. Ugyanis úgy támadták hátba saját elvtársukat, hogy az hirtelen azt se tudta, ki adja a következőt. Igazi gerinces, tisztességes, erkölcsös csapat. A navigátor simán bevitte a sofőrt a susnyába, persze, bízz csak bennem vakon, én? tégedet? ídes tezsvírem, hát hova gondolsz, sose! Egy életem, egy halálom! 

Meg a kisgyereké... Na, erre tessenek emlékezni.

Az Országos Mentőszolgálat vezetése által képviselt értékrendet, (szakmaiságot) szakmaiatlanságot, a valaha méltán híres szervezet aggasztó szakmai hanyatlását hosszú ideje, több fórumon elemzik.

Az elmúlt napok eseményei újabb olajat öntöttek a tűzre, mert ugyan az OMSZ táncos lábú szóvivője a központi kommunikációhoz tökéletesen illeszkedő hurráoptimista, a-főnök-maga-a-legnagyobb-legény-a-gáton kategóriájú MTI hírrel ( http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=630182 ) biztosított mindenkit, hogy minden a legnagyobb rendben, mégis, a végekről érkező hiteles, személyes beszámolók szerint azért a vezetés mégse volt a helyzet magaslatán (http://mentok.blog.hu/2013/03/16/szubjektiv_korkep_az_elmult_napokrol ).

Szívesen elemezném például a légimentők irányítását, szerepvállalását és hatékonyságát, de nem teszem, legyen az elég, hogy a főigazgató magához rendelte az irányítást, onnan kezdve pedig az olyan is lett, amilyen. Sokkal több lehetőség lett volna a rendszerben... Náluk is igaz volt tehát, amit a földi egységektől hallottunk: a végeken dolgozók egyéni teljesítményei értékelhetőek, az OMSZ vezetésé a futottak még kategóriába tartozott.

Ami pedig éles kontrasztot adott - és nyugodtan fogadjuk el a kritikájukat -  az a sokak által a nemzeti ünnepen szimbolikusnak is tartott osztrák szerepvállalás és a kollégák helyszínen tapasztalt észrevételei voltak (http://hvg.hu/itthon/20130316_Az_M1esen_panikhangulat_alakult_ki__hog). Számomra különösen hitelesek az észrevételeik, ugyanis hosszú évek óta állok velük szakmai kapcsolatban, tapasztalatuk minden tekintetben megalapozott. Tegnapi észrevételeik közül mindössze kettőt emelnék ki:

Alaphiba, hogy ha sok kilométeres kárhelyen a mentést az egyik vége felől kezdik meg és nem használják ki a másik oldalról való megközelítés lehetőségét (abszolút zárójel: a légimentők "kisembere" felajánlotta a főigazgatónak, hogy ha Győr felől 4-5 autót odavezényel, akkor a gépekkel a közepéről folyamatosan kihozzák az embereket. A javaslatot elvetették... :( )

A másik pedig a szemközti üres sáv ki nem használása volt. Erről sok-sok dugóban ülő kárvallott helyszíni beszámolójából tudunk. Mentésszervezési és mentéstechnikai alaphibákat vétett tehát mind az OMSZ, mind a Katasztrófavédelem vezetősége. A mellékelt két kép egy hasonló alkalmommal készült Ausztriában, magukért beszélnek (a kocsik katonás rendjéről, a kép részletes szakmai elemzésétől most eltekintek.)

Érdemes lenne a hétfői napig levonni a következtetéseket, mert nekünk, magyar állampolgároknak mindennapi elemi, az átutazó és nálunk bajba jutó külföldinek pedig eseti érdeke lenne, hogy a vezetés legkésőbb hétfőn lemondjon.

"Jól bebaszott neküüünk a szentkúti búcsúúú,

Ellopták a lovuuunk nyeregszerszámostúúúl.."

Be. Március idusán. Úgy, hogy csak a szemünket kapkodjuk. Tél Tábornok már lecserélte a téli gumit nyárira, ne kopjon már tovább, lesz jövőre is tél, lezsírozták a hókotrókat, a hétvégére a katonákat is hazaengedték (ld. egy katonafeleség üzenetét a hó fogságából, http://index.hu/belfold/2013/03/14/kovesse_eloben_a_nagy_marciusi_hidegbetorest/ ), a rendőrök nem engedték lebontani a szalagkorlátot, nehogymá' a töküres ellensávon hazamenekülhessen az a pár ezer ember, aki beszorult a dugóba, de legalább megtudtuk, hogy az időjárás tehet mindenről, meg a hülye magyar, aki kocsiba ül és a szent nemzeti ünnepen épp elhagyná a fővárost, na és a legszebb, azt is megtudtuk, hogy Szócska derékfájós. Szar ügy, nem lehet légimentő... Azt persze nem tudjuk (hivatalosan) hogy hány 4x4-es mentőautó is van a közép-magyarországi régióban... (Egyről biztos tudok, a többit leselejtezték... Fekete lakkcipős?) 

Lehűtötte szépen a hó a kedélyeket, nesze nektek forradalmi hevület, arról pedig senki nem beszél, hogy mindezt legalább 3 nappal korábban tudni lehetett. Kéremszépen, hüjjjegyerek magyarok, a fenének ültetek kocsiba?

Majd 20 órával a kialakult helyzet, egy átvirrasztott és átvacogott éccaka után ma délelőtt SMS érkezett a telefonokra. Pericoloso sporgersi a la finestra! Az ablakon kihajolni veszélyes! Köszi, bazmeg! Tea, pokróc, hókotró, nuku, egy SMS a bajbajutottaknak. Post faktum. Amikor már a szomszéd kocsijában is kihunyt a lámpa. Engem mondjuk az is érdekelne, hogy mi alapján és kik kaptak, mert én itthon ülök és a 4 telefonból csak egyre jött... Milyen listán vagyok??? Hmmmm???

Volt egy remek sajtótájékoztató, Hende Csaba hiányzott csak, mindent megtudtunk, csapataink harcban állnak. A TEK is elővette a BTR-eket. Ma délelőtt. Aki meg olvassa a kintrekedtek üzeneteit, a FB-on tegnap este óta az igazi önzetlen és összetartó magyarságukat megmutató idegenek felajánlásait és segítségét, na azoknak baromira nincs igazuk, mert az egészre semmi szükség nem lett volna, csak egyszerűen túllihegték. Minden rendben, hát nem értik?

Én végigdolgoztam egy katasztrófát már, láttam az egészet belülről ( http://mentes-maskepp.blog.hu/2011/10/10/vorosiszap_amirol_eddig_senki_nem_beszelt ). Ma csak egyszerű állampolgárként követem az eseményeket és egy csomó kérdés vetődik fel bennem. Feltenni felesleges őket, korrekt választ úgyse kapunk, illetve tudjuk őket magunktól is.

Úgyhogy csak éljük ezt túl és Éljen Május 1!, akkor már csak nem fog ilyen durva idő lenni. Pedig akkor egész hitelesen lehetne eljátszani a sajtótájékoztatón, hogy a körülményekhez képest milyen jól is helytálltunk, a meglepetés erejével ránktörő időjárást tarkón vertük egy hősugárzóval és mi vagyunk a klafa gyerekek... 

Plecsniket azért adnak majd, ugye?

Vége. Tessék tudomásul venni, hogy vége. A főigazgató lemondott Önökről. Más logikus magyarázat ugyanis nincs...

Bajba jutott? Kórházba kellene menni? Egyáltalán, mentő kellene? Mostantól szerencse kérdése az egész. Kiszámíthatóságnak, minimum elvárható hatékonyságnak lőttek. Tessék inkább KENÓ-zni...

Na de mi is történt?

Tudjuk, hogy van az országnak egy mentőszolgálata. Az Országos. Állami vállalat, olyan is. Egyik oldalon öntik bele a pénzt, a másikon meg ... (nem, nem lopják, ilyet nem írunk le) kifolyik. Az, hogy mégis működik, úgy, ahogy, az nem a menedzsmentnek köszönhető, hanem a sokezer mentődolgozónak, akik naponta elmennek dolgozni - és ha úgy adódik, akkor Önökért. Már persze ha a menedzsment kiállíttatja, szervezi a szükséges gépkocsiparkot. 

Van több, mint 200 mentőállomás az országban, onnan naponta - a Szervezőlevélben foglaltaknak megfelelően - x számú autónak kellene indulni hhoz, hogy mindenhova időben odaérjenek. A cég persze sosem volt képes a 100%-át kiállítani a kocsiknak, de volt idő, amikor legalább törekedtek rá. 2008 december 5-én, az akkori főigazgató megpróbálta, az alábbi utasítást adta ki:

Elég egyértelmű, a jószándék legalább látszik belőle, komplexen kezeli a kérdést, törekedik a maximumra, meghatároz egy minimumot, prioritásként kezel kiemelt technikákat, felelősségi kört jelöl ki, sajátját is beleértve. Hogy mennyire volt persze betartható, az más kérdés, de legalább megpróbálta megfelelő módon megközelíteni a problémát.

Egészen mostanáig. 

Az arcátlan és alkalmatlan vezetés ugyanis pökhendiségében mára oda jutott, hogy az alábbi utasítást adta ki, amolyan "nesze nektek, nekem mindent lehet" alapon:

Tetszenek érteni végre, miért kell Mártai Istvánnak AZONNAL távozni az OMSZ éléről?

Ez az ember a tavalyi 2,6 mrd után ma is havi 200 millió forintos hiányt termel az Országos Mentőszolgálatnál és úgy gondolja, hogy azzal kell spórolni, hogy a mentési feladatok hatékonyabb ellátása érdekében meghozott korábbi főigazgatói utasítást hatályon kívül helyezi. 

Ezzel az egy mondattal megszűnt a minimum elvárás, a felelősség, mostantól kezdve ha lesz kocsi, szerencsénk lesz, ha nem lesz, akkor pechünk. Számonkérni senkin semmit nem lehet, a régiós vezetők majd csak felteszik a kezüket, hogy nekik nem kell minimumot szervezni, nem kell kiemelt figyelmet fordítani a roham- és esetkocsi szolgálat üzemeltetésére. 

Most persze majd a szóvivő lerúgja a fekete lakkcipőt, kiáll a kamera elé és gyorsan elmagyarázza, hogy az utasítás nem is ezt célozta, hanem pont fordítva, emlékeznek, a mentőautó botrányt is szögletre mentette nemrég a főnökének. A kérdés sajnos így még aktuálisabb: Quo vadis, OMSZ? http://mentes-maskepp.blog.hu/2013/02/13/quo_vadis_omsz

Folytatva az "Egyik szem, másik szem" posztomban ( http://mentes-maskepp.blog.hu/2013/02/11/egyik_szem_masik_szem ) megkezdett gondolatmenetet, alig több, mint egy évvel a következő választások előtt érdemes feltenni a kérdést, hogyan tovább, Országos Mentőszolgálat?

Mi várható a következő hónapokban attól a főigazgatótól, aki a 2010-es kinevezését követően, a kiemelt kormányzati figyelem és támogatás ellenére sem tudott semmi érdemlegeset felmutatni a hosszú évek óta egyre jobban demoralizálódó és széteső cég élén? Annak a cégnek az élén, amelyik a maga közel 7000 dolgozójával Magyarország legnagyobb egészségügyi szolgáltatójának számít. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen irányt vesznek a dolgok, hiszen mind a mentődolgozók, mind mi, potenciális rászorulók szó szerint a  bőrünkön érezhetjük majd a fejlemények következményeit. Vizsgáljuk meg, hogy az elmúlt időszak tényeinek és tapasztalatainak fényében milyen lépések prognosztizálhatóak a szolgálat élén, milyen lehetséges forgatókönyvek következhetnek be.

Mártai István 2010 nyár végi kinevezését követően szinte azonnali intézkedésként felduzzasztotta a menedzsmentet, úgynevezett "törzskart" hozott létre. Ma már tudjuk, hogy ezek a lépések saját döntésképtelenségének elfedésére és a döntéshozatali mechanizmusok során a felelősség minél szélesebb körben történő szétterítésére szolgáltak.

A vezetőség ilyen mértékű kibővítése szemet szúrt a nemrég lezajlott minisztériumi vizsgálat során is. Jellemző ugyanakkor, hogy a főigazgató az államtitkárságon azt próbálta elérni, hogy a jelentést kozmetikázzák, de legalábbis az elmarasztaló szavakat finomítsák és kevésbe keményekre cseréljék.

Jelleméből fakadóan az sem kizárt, hogy a dolgozók felé a narratíva hamarosan már az lesz, hogy a vizsgálatot ő maga kérte, hogy minél tisztábban lásson az általa vezetett költségvetési szerv mindennapi helyzetét illetően. Azaz a felelősség hárítása, a kéz feltartása ösztönösen megjelenik. Az ellentmondás természetesen azonnal szemet szúr, különösen ha szembesülünk a jelentés által feltárt 2,6 milliárdos hiánnyal. Ez ugyanis már a múlt év őszén sejthető volt és nyilván az egyik oka volt a minisztérium által elrendelt vizsgálatnak.

A hiány természetesen hatalmas, különösen annak fényében, hogy a Kormány minden korábbinál több, évi mintegy 2mrd forinttal megemelt működési fedezetet biztosít(ott) az OMSZ mindennapi kiadásaira.

Nem árulok el titkot azzal sem, hogy a főigazgató irodájának zárt ajtaja mögött a felelősségi körökre vonatkozó anyagokat általában úgy alakítja át, hogy a saját felelősségét meghatározó részek törlésre kerüljenek. 

Mára mind legközelebbi, mind sok szinttel alatta lévő kollégái, de a külső beszállítók is arról beszélnek, hogy az érdemi döntések helyett hitegetés, vagy ami még rosszabb, megvezetés, becsapás és hátbatámadás zajlik a legfelsőbb szinteken. A demoralizációt csak fokozza az állomány növekvő kiszolgáltatottsága, de nem segít az sem, hogy miközben a dolgozók napról-napra élnek, a főigazgató szó nélkül hagyja az OMSZ szóvivőjének öncélú magamutogatását, celebbé válásának stációit. A meghozott döntések rendszeresen érzelmi alapúak, nélkülöznek minden racionalitást és a várt fejlődés helyett visszalépést jelentenek. Fejlesztési lehetőségek esnek kútba, soha nem látott lehetőségek vesznek el.

Mindezek ellenére Mártai István jó eséllyel játszik arra, hogy az utóbbi évtized legtovább hivatalában maradó főigazgatója legyen. Ha sikerül ezt az évet túlélnie, akkor személyesen a legtovább profitálhat a vezetői szék adta lehetőségekből. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy mindent el fog követni, hogy ez így is legyen.

Mi várható tehát a következő hetekben?

Feltehetően újabb frontokat már önmagától nem fog nyitni, kockázatos döntéseket nem fog meghozni. Ugyanakkor minden egyes régről húzódó, vagy újabban keletkező akna felrobbanása során a felelősséget hárítani fogja, sőt, már hárítja is, hiszen vezetői értekezleteken is többször azt hangoztatja, hogy míg ő dolgozik, mindenki más csak imitálja a munkát.

A hárítás során vezéráldozattól sem fog visszariadni, legközelebbi embereit is bármikor feláldozza, így a gazdasági főigazgató vagy a főigazgató helyettesek sem érezhetik magukat biztonságban. A cél a túlélés, amire mindaddig van esélye, míg az őt kinevező Szócska Miklós a helyén van.

Amennyiben az államtitkár meggyengül, vagy a minisztérium megelégeli Mártai ámokfutását, úgy távozásával valószínűleg újra a második vonal kerülhet előtérbe, az állandó helyettes Gorove László (vagy ami még rosszabb, a Szócska bizalmas Burány) lehet - átmenetileg - a befutó. Gorove ugyanis már legalább háromszor volt megbízott főigazgató, ő az örök túlélő, aki szintén lassan húsz éve kaparja ki gesztenyéjét a legnagyobb egészségügyi cég működéséből. Ne felejtsük, az OMSZ vezetősége közel húsz éve ugyanazokból az emberekből áll.

A megoldások tehát ismét csak tüneti kezeléseket jelentenek annak a cégnek, ahol egy múlt csütörtöki rendkívüli vezetői értekezleten a sebészi, egyben történő kimetszés megint elmaradt, ellenben a "szakértő" vezetők a havi 200 milliós mínuszt termelő vállalatnál a mentési kapacitások csökkentésétől (sic!) várják a megtakarítást. A nagybeteg cég életében a végleges terápia még mindig várat magára.

Soha nem látott sikerről beszélt ma a miniszterelnök a Parlamentben. Én mégse tudok maradéktalanul örülni. 

Lassan eltelik az EU-s csatlakozásunk utáni első költségvetési ciklus, a 2004-2006 között elfogadott akciótervekre allokált források felhasználásának ideje lejár. 2007-2013 között irgalmatlan mennyiségű pénz állt (volna) rendelkezésre ahhoz, hogy Magyaroszág feljődhessen, a nyugat-európai államokkal szembeni lemaradását behozza.

A hétvégén elfogadták Brüsszelben a következő időszak költségvetését, a hivatalos narratívák szerint összességében és abszolút értékben ugyan 25,7 milliárd euróról 20,4 milliárd euróra csökkent a következő hétéves európai költségvetési ciklusban Magyarországnak jutó támogatás, ám ha az uniós költségbe befizetett magyar hozzájárulás és a kifizetett támogatások különbözetét nézzük, akkor Magyarországnak a következő hét évben több pénz jut, mint a 2007-2013-as ciklusban jutott.

Remek. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra és tegyük azt állampolgárként, amit Brüsszel majd hivatalosan fog: nézzünk utána az előző időszakban rendelkezésre álló pénznek. Legalábbis egy részének, amit úgy vártunk, mint egy falat kenyeret. A magyar mentésügy valaha volt legnagyobb lehetőségét jelentő milliárdoknak.

Az Országos Mentőszolgálat ma is regnáló, csaknem ugyanazokból a személyekből álló menedzsmentje ugyanis az elmúlt 7 évben KÉPTELEN volt felhasználni mindazt a forrást, amivel egyrészt a lemaradást behozhattuk volna, másrészt előbbre léphettünk volna sok tekintetben. Több posztot írtam a kérdésről az utóbbi két évben. A "Szarka farka" ( http://mentes-maskepp.blog.hu/2012/01/23/a_szarka_farka_2 ) című poszt tárgyalta először a kérdést közel két éve, majd a "11 és fél milliárdos gumicsont" ( http://mentes-maskepp.blog.hu/2012/09/30/gumicsont_214 ) következett, de a téma több egyéb írásomban is előkerült.

Sajnos a mai napig a gittrágás fogalmával lehet leírni, ami a több, mint 2 milliárdos mentésirányítási és a 11,5 milliárdos mentés-légimentés fejlesztési projekteket jellemzi. Tekintettel arra, hogy a ciklus lassan végetér, és nem, hogy az elszámolás közeledne, de még csak el se kezdték a projektek megvalósítását, ma már nagy tételben fogadnék arra, hogy a magyar mentésügynek az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztési lehetőségét jelentő hajója - elment.

Így tehát nem tudok felhőtlenül örülni a miniszterelnök bejelentésének, mert továbblépni úgy nem lehet, hogy a múlt lehetőségeinek elvesztegetését számon nem kértük, a felelősöket elő nem vettük. A Szócska Miklós által kinevezett OMSZ főigazgatónak lassan a harmadik év is kevés ahhoz, hogy eredményt mutasson fel, erejéből mindössze arra futotta, hogy az EU-s pénz helyett (TIOP) a Kormány által biztosított, adófizetői forintokat jelentő költségvetési forrásokból szerezzen be kérdéses minőségű mentőautókat. 

Így hát csak egyik szemem mosolyog, a másik bizony sír. Brüsszel viszont nevethet, mert jó eséllyel nem lesz mit ellenőrizni, a pénzeket simán benthagyjuk felhasználatlanul a nagy közösben. 

Szócska Miklós örül. Legalábbis ezt lehet érezni abból a nyilatkozatból, ami nemrég jelent meg.http://weborvos.hu/egeszsegpolitika/szocska_szerint_csokken_elvandorlok/199481/

Én meg döbbenten nézek és leginkább elkeseredett vagyok. Még akkor is, ha a boldogulásomat én is külföldön találtam meg. A felmérés válaszaiban elképesztő igazságok vannak. http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/egyedulallo_felmeres_tavozo_orvosokrol/195878/

Sajátos szakma a kommunikáció, ugyanazt lehet így is és úgy is értékelni, hogy csak a félig tele, vagy félig üres pohár esetét említsem. Ma újabb cikk jelent meg, aminek a címe a felületes szemlélőben örömre adhat(na) okot, hisz "Kevesebb orvos megy külföldre" http://index.hu/belfold/2013/01/28/kevesebb_orvos_megy_kulfoldre/  Mondom, a felületes szemlélőben. Az abszolút számok ugyanis inkább sírásra adhatnak okot.

Nézzünk egy kicsit a számok és a tendencia mögé a matematika szemüvegén keresztül.

Matematikailag és orvos szakmailag is érthető, hogy a tendencia csökkenő(?). Ha egyáltalán az, persze... A világ 2004-ben nyílt ki a magyar orvosnak. Az pedig már régen volt, bizony, majd' 10 éve. Az EU-s csatlakozás után már 2004 nyarán elkezdődött a külföldi regisztráció, ősszel pedig már több tucat bátor, a feltételeknek egyébként megfelelő és szakmailag ereje teljében lévő szakorvos kezdte meg a külföldi munkát. Ha 2004-et nullának tekintjük, akkor onnatól kezdve egy nagyon erős, exponenciálisan növekvő időszak következett. 

Kezdetben szakorvosok indultak neki, akik a gerincét adták a magyar egészségügynek. Az egyre kilátástalanabb helyzetet, a hosszú évek helyben toporgását ("Majd neked jobb lesz, fiam."- mondták apák fiaiknak, lányaiknak, de a helyzet csak nem változott és a gyerkekből már szülők lettek...) megunva, a kinyíló lehetőségeket és a hazai jövőképet mérlegelve a szakorvos jelöltek is útnak indultak. Mára őket már a frissen végzettek is követik, mert elődeik tapasztalatából tudják, minél hamarabb kerülnek bele a kinti szakképzési rendszerbe, annál könnyebb dolguk lesz. Azaz a boom tovább folytatódott. 

A görbe azonban lassan elérte a tetejét. Évi ezer körüli orvos távozásáról szóltak a hírek, ma pedig annak örül az államtitkár, hogy cirka 10%-kal kevesebben kérnek igazolást a távozáshoz. Nos, matematikailag érthető a dolog. Az intenzív növekedés után a görbe elérte platóját, értsd: elfogytak azok a fiatal-középkorú, szakmailag csúcstámadásra képes szakorvosok, akik az elmúlt közel 10 év alatt kapásból menni tudtak/akartak és lehetőséget, azaz állást is kaptak. Abszolút értékben bőven tízezer feletti orvosról van szó! Aki nem lépett, sajnos ezzel a 10 évvel már öregebb is lett, azaz hacsak egynémelyikük hirtelen nagy levegőt nem vesz, már nem fognak mozdulni. Egyszerűen kiöregednek majd a hazai feudális rendszerből.

A felnövekvők távozása pedig a hiperbola képletével lesz leírható. A fent említett plató után lesz egy kis csökkenés, de a csökkenés mértéke is csökkenő lesz és a görbe szintén kiegyenesedve egy viszonylag magas éves mértéken megáll. Az biztos, hogy nulla sosem lesz. Azaz évente annyi orvos fog távozni, amennyi nélkül a rendszer biztosan be fog dőlni. Hacsak az államtitkár nem keres egy megoldást arra a képletre, ami fent leírt görbét eredményezte. Lehet ugyan a béremelést részeredménynek felfogni, de a rendszerszintű átalakítások bizony, hiányoznak. A tavalyi béremelés csak a görbe meredekségére volt hatással, a tendenciát megfordítani nem tudta.

Mindezeken túl sajnos a szakdolgozók kiáramlása még nem érte el csúcspontját, az a görbe még mindig emelkedő tendenciát mutat. Érthető okokból persze. A nyelvtanulás a korábbi években nem volt fontos sem intézményesített, sem öntevékeny szinten. A nyitással azonban a szakdolgozók is rájöttek, hogy ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy. Hát ők most kezdik behozni lemaradásukat, az idősebbek is szorgalmasan tanulják a választott nyelvet, míg a fiatalok eleve kompatibilisen kerülnek ki az iskolákból. Mentőápolók, mentőtisztek, ápolónők, szakasszisztensek kelnek útra egyre nagyobb számban.

Örülni tehát korai. A matematika még sosem tévedett.

‎"Jó mulatság volt, de még egyszer ezt a kabarét nem adjuk elő – mondta Orbán Viktor a napokban kudarcba fulladt e-útdíj-tenderről." (http://index.hu/gazdasag/2013/01/23/orban_sajat_hataskorben_epiti_a_kormany_az_e-utdijat/ )

Ennyi. Nem kell itt lacafacázni, közbeszereztetni, objektíven versenyeztetni. Ami nem megy, ne erőltessük. Hogy egyébként mi is verte szét ezt - és még ki tudja mennyi másik projektet - most ne feszegessük. Kit érdekel, hogy korrupció, pártérdek, vagy csak egyszerű szakmai alkalmatlanság vezetett a sokadik kudarchoz... Sajátos konklúzió, az egyszer biztos. Hogy mondjuk hogyan is építi majd ki a rendszert épp az a minisztérium, amelyik nem tudott egy eredményes és sikeres közbeszerzést lebonyolítani, na az számomra még rejtély... 

És kérdés persze az is, hogy miért pont itt telt be a pohár. Avagy miért pont itt kezdett kínos lenni a röhögés?

Szűkebb szakmám, a mentésügy terén is zajlik épp egy informatikai tender, egy nagyságrenddel kisebb értékben ugyan, mindössze 2,2 mrd a becsült érték, de a jelentőssége legalább ennyire fontos lenne. Ugyanis azt szándékozik elérni vele a kiíró, hogy a mentőautók kiérkezése egyre rövidebb időn belül valósuljon meg, a rendelkezésre álló kapacitások pedig minél optimálisabban legyenek kihasználva. 

Bevetésirányításnak, mentésirányításnak hívják. 

2005-2006 óta mojolnak vele a drágák, most már a kapkodó fázisban tart a projekt, a múltkori csúfos véget érő próbálkozás után aktuálisan épp január 14-ig kellett ajánlatot adni a felhívásra. Csak zárójeles megjegyzés, hogy nem venyigeszú és plankton párosítását kell megvalósítani, hanem egy olyan rendszert, ami szerte Európában, de több hazai cégnél is (ld. pl. Vízművek) évek óta működik. Nem lepődnék meg, ha lassan nem lenne olyan cég, amelyik pályázni akarna újra és újra, kódoltan, vagy kódolatlanul kudarcra ítélt állami pályázatokon.

Ugyanígy helyben toporog 2007 óta egy 11,5 mrd-os mentés-légimentés fejlesztési EU-s pályázat. Többször írtam róla, eredmény még sehol. 

A mai nap fejleményeinek tükrében kíváncsian várom, hogy a porondmester mikor rendeli magához a bohócokat és tanítja őket móresre. Mondjuk velük, saját hatáskörben megcsinálni éppolyan ambíciózus vállalkozás lenne, mint vödörrel kimerni a tengert. Ugyanis székük ugyan van, de a szakérelmük az, ami hiányzik.

Kár, hogy Magyarország itt tart.

Ígértem egy összefoglaló posztot a perem hátteréről, ha jogerőre emelkedik az ítélet.

Nos, a Munkaügyi Bíróság ítélete jogerős, végrehajtható. Így itt a kis magyar valóság, felelős vezetők 2010-2012. 

Előzmények: 

Egy állami cég, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője voltam 2006-2011 között. 2011 február végén egy koraesti pillanatban az Egészségügyi Államtitkár által pár hónappal korábban kinevezett dr. Mártai István, az OMSZ főigazgatója mintegy 62 mp alatt, indoklás nélkül kirúgott. (A döntés hátteréről, utódomról, a cég utóéletéről, a mai helyzetről nem írok.) Az eltávolításom az akkori klasszikus forgatókönyvek szerint zajlott, másnap reggel a cégnél átadás-átvétel címén megjelent 12 ember, kijelölt utódom és egy olyan megmondóember (Dr. Burány Béla), akit ugyan a szakma semmibe vesz, de a mai napig államtitkári tanácsadóként jelenik meg, eltávolításomban pedig komoly szerepe volt.

Mintegy 10 órán keresztül adminisztrálunk, jegyzőkönyveztünk, mindent rendben találtak, sőt... Egyszóval lezajlott a dolog, még aznap kifizették, ami szerintük járt nekem - végkielégítést, titoktartási pénzt, versenykorlátozó kompenzációt, vagy ki tudja milyen egyéb jogcímen pénzt nem kaptam. Mindössze a részarányos szabadságmegváltás és az MT szerinti átlagbérem került bérszámfejtésre, mindezt azonban a jól ismert 98%-os különadó sújtotta. Egyszóval gyakorlatilag se pénz, se posztó alapon távoztam 5 év után.

A per:

Egy dologról felejtkeztek el a magasan képzett, széles látókörrel és megalapozott vezetői képességekkel rendelkező, kirúgásomban szerepet játszó emberek: a 2010-es évet érintő prémiumomról. A jogosan járó összeget ugyanis lenyelték, szó sem esett róla. Hülyén is nézett volna ki, kirúgjuk, de munkáját el kellene ismerni. A poén most már nyilván sejthető... :)

Pár hónapig vártam. Hátha megjön az eszük. Aztán levelet kaptak. Fizetni kellene drága uraim, mert ugye, ami jár, az jár. Na, azonnal zavar keletkezett az erőben. Az OMSZ és a légimentők jogászai elemezték a becsatolt irataimat, álláspontjuk korrekt volt - valóban, ami jár, az jár. Nem így Mártai István és Gorove László az OMSZ-nál, illetve utódom, Temesvári doktor. A vegytiszta rosszindulat,a  középszerűség  és az irigység megnyilvánulásai hangzottak el, ami persze viszonylag gyorsan eljutott hozzám: "Akkor se fizessünk, ha jogosan jár neki, inkább pereljen, minél később kapja meg, annál jobb." Könnyű volt az előzetes és egyértelmű jogi állásfoglalások ellenére az állam pénzével, az esetleges pervesztés költségével, a kamatokkal játszani, hiszen nem a saját zsebükre voltak ilyen bátrak az urak, állami pénzt kockáztattak...

Elindítottam a pert. Nem a kirúgásomat pereltem, nem a visszahelyezésemet kértem, csak a jogosan járó juttatásaimat. 

Alapos ember vagyok, voltam, mindenről papírom, leveleim, feljegyzéseim voltak, így könnyedén csatoltam be a bizonyítékok tömkelegét. Érdemi ellenkérelemként személyeskedő, vádaskodó, megalapozatlan gondolatok érkeztek, konkrétum egy sem. Az ellenem beidézett alperesi tanúk közül az egyik alkalmatlan volt a tanúskodásra, a másik először el se jött. Második alkalommal elővezettetés és rendbírság terhe mellett idézték. Jópofa volt a szentem (ma OMSZ főigazgató helyettes!), amikor a bírságot akarta kifizettetni vele a bíró, nem átallotta a következő mondatot mondani: "Nem lehetne, hogy a Túri úr fizesse, aki úgyis mindjárt sok pénzt fog nyerni?" A levegő megfagyott, az ügyvédek, a bíró csak nézett, a pofátlanságtól majd' szétrobbantam, hát kik miatt ülünk itt a bíróságon másfél éve, a kutyaúristenit, és még Ti jópofáskodtok??? 

Időközben az utódomul kinevezett és a történetet a per irányába toló, a jogosan járó kifizetésről, megegyezésről hallani sem akaró, ellenem bújtogató, az alperesi társaságot (Légimentő Kft) vezető Temesvári doktor megbukott, a cég éléről levették, utóbb a légimentőktől is elküldték. Érdemes volt anno kinevezni. A maga után hagyott sok sz.r közül csak egy volt a munkaügyi perem.

Összegzés:

A bíróság immár jogerős ítéletete szerint a 2010-es évre 100%-ban jár a munkám elismeréseként a prémium. Így 2011 februári eltávolításom végképp abszurd és a döntéshozókra nézve kínos véget ért, olyan embert rúgtak ki, akinek ma már bírósági papírja is van arról, hogy jól dolgozott. Az időhúzás miatti megemelkedett összeg persze állami pénz, egy állami cégnek okozott felesleges kiadás, nem beszélve az elfecsérelt munkáról, energiáról. Most a jogászaim megvizsgálják, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az urakkal szemben megáll-e a hűtlen kezelés gyanúja, aztán eldöntjük, hogy megtesszük-e a feljelentést ellenük. 

Az igazi csattanó pedig csak ezután jöhet majd...

Eltelt egy újabb év. 

Sok szempontból sikertelennek kell értékelnünk, ám ne legyünk telhetetlenek az eltelt idővel, a történésekkel, sőt. Zengjük a dalt üde, mámoros arccal. Voltak azért sikerek is, még ha mérsékeltek is. Az óra ugyebár körbejár, van, akinek már ütött is. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy az egészségügy és azon belül a magyar mentésügy szebb napjai is eljönnek hamarosan. A mai poszt egy kis számadás, némi statisztika, de talán érdekes lesz.

Másfél éve blogolok. 2012 volt az első teljes éve a www.mentes-maskepp.blog.hu oldalnak. Indulása óta 61 poszt jelent meg rajta, kicsivel kevesebb csak, mint a FB oldalamon (ott 75). A posztok többsége hű maradt a  blog mottójához. Igyekeztem olyan anomáliákra felhívni a figyelmet, amik állampolgárként is és szakemberként is felkeltették a figyelmemet, aggodalommal töltöttek el, kérdéseket vetettek fel bennem. A posztokat kronológiai sorrendben olvasva sajátos keresztmetszetét kaphatjuk az elmúlt időszak történéseinek, megspékelve időnként mindezt egy sokak által ismert, sokak által nem (eléggé) ismert ember néhány szubjektív gondolatával. 

Volt, amelyiket átvette egy-egy sajtóorgánum is, némelyiket címlapon hozta a blognak otthont adó Index.hu, erőt merítettek belőle mentődolgozók, káromkodtak miatta magukra ismerő illetékesek, fenyegettek meg teljesen ártatlanokat...  A teljes statisztikát nem látom, mert a FB nem ad látogatottságot. Ráadásul az időközben kiadott OMSZ-os félszbúk utasítás sok dolgozó kedvét szegte a véleményének nyilvános vállalásától, a posztok megosztásától, ad abszurdum tetszésének kinyilvánításától, ám szerencsére a blogmotor hiteles és pontos adatot ad minden posztról minden nap végén. 

Lássuk hát a szikár tényeket:

A blog indulása óta tehát közel 70 poszt jelent meg, azaz csaknem minden hétre jutott egy. Összesen több, mint 20 000 látogatás történt, az egy látogatóra eső lapletöltés valahol 1,55 körül volt, így jött ki a szumma 35 886 lapletöltés. Ha a FB oldalon minimum ugyanennyit gondolunk, akkor a posztokat több, mint 70 ezer alkalommal olvasták. Álmaimban nem gondoltam, hogy ennyien lesznek kíváncsiak írásaimra.

Minden idők legolvasottabb posztja a vörösiszap katasztrófában való szerepvállalásunkról szóló írás volt, csak azt több, mint hatezren olvasták egy nap alatt a blogon. Időben viszont egy másik poszt vezet, amelyik megjelenése óta szinte folyamatosan vezeti az olvasottságot. Ez az OMSZ főigazgatóját lemondásra felszólító nyílt levelem...

Nagyon köszönöm minden olvasónak az érdeklődést, az esetleges visszajelzést, a bátor kommentet, a vállalt és gerilla marketinget.

Boldog Új Évet Mindenkinek, unalmas percekben pedig emlékezzünk arra, hogy olvasni jó, olvassatok hát minden nap! :)

Amit pedig én ígérhetek: szemem továbbra is rajta lesz szűkebb és tágabb szakmánk eseményein, mert ne felejtsük: Lehet menteni másképp is. Főleg, ha megkérdezik:

Érted ki megy? Mert nem mindegy ki visz el...