És nem, nem az a segítség, ha laikus önkénteseket toborzunk az utcáról és négy óra alatt igyekszünk kiképezni őket. Nem az a segítség, ha a kormány, az Operatív Törzs, a beszélő krumplik a nyitásról nyilatkoznak és azt foglalják épp jogszabályba, hogy márpedig elsők leszünk a nyitásban, miközben a tetőzés még a kanyarban nincsen, a számok felfelé mennek és a lecsengés ki tudja milyen lassú lesz.

A segítség - és egy felelősen gondolkodó politkus mérőszáma - az, ha be tudja látni, mikor kell neki is segítéget kérni. Ha rájön, hogy szükség lehet egy B tervre. Amit vagy lehív aztán, vagy nem. (A csehek felkészültek, van B terv, de egyelőre szerencsére nem kellett aktiválni...) Egy jó politikus attól (is) jó, ha megérzi, mikor nem kell tovább feszíteni a húrt. Az nem a gyengeség jele, ha (be)látja, hogy hol a határ, mikor szakad el a cérna, és ennek megelőzése érdekében lépéseket tesz. Sőt.

Erkölcsi kötelessége lenne a kormánynak nemzetközi segítséget kérni, ha másért nem, hát az egészségügyi dolgozók felé gesztusként. Március 6-án talán még időben lett volna elkezdeni ezügyben mozgolódni, ma már csak az egyre növekvő veszteségeinket számolhatjuk... Bár jobb későn, mint soha.

A segítség az (lett volna), ha a kiskunhalasi kórház mintájára még 4-5 hasonló kórházat felhúztak volna már országszerte, ezzel tehermentesítve a jelenleg erősen akadozó és korlátos normál ellátás érdekében a közkórházainkat.

A segítség az lenne, ha már nincsenek járványkórházak, akkor a magánellátókkal megállapodva az ő kapacitásaik felé terelnék a nem covidos, egyéb betegeket, hogy ne torlódjon fel annyi mindenki ellátásra várva. A betegek ugyanis maguktól is megtalálják az utakat, csak az pofátlanság, hogy ehhez nincs NEAK finanszírozás, a már több, mint egy éve a válságban élő népnek a zsebébe kell nyúlni, ha magánellátásra kényszerül, mert az állami rendszer a COVID-dal harcol...

A segítség az lenne, ha... annyi mindent lehetne még tenni, de az alapok is hiányoznak hozzájuk.