"Ámultam, hogy ferde csõrén ilyen tártan, ilyen põrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."
Elment egy drága ember. Sokba került nekünk.
Nem kár érte.
Kár azért az időért, amit miatta elvesztegettünk. Kár azért, amit itthagy. Kár azért, amit megengedett, aminek teret engedett, amit támogatott. Kár, hogy ráment sok emberünk, innen és onnan. Kár a szögért, amire a képét felakasztják a falra az elődjei közé.
"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csõröd a szívembõl! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"
Kár több szót fecsérelni rá... Nem jön vissza többet.
Soha már...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.