Mondhatnánk egy "klasszikus" :) után szabadon, hogy ne azt nézzük mit mond, hanem hogy ki mondja...
Ám Franka Tibor szösszenete ennél, az ő esetében egy kézlegyintéssel elintézhető negligálásnál mégiscsak többet érdemel. Mert ez a senkiházi (bár az írás szent és a vélemény szabad) olyan gusztustalan cikket hozott össze, ami azért - nekem legalábbis - megér pár percet.
Mivel Franka egy igazi legalja, gusztustalan cikket publikált a pártlapban (nem linkelem, egy kattintással nem ér többet). Ebben egyrészt csúnyán összemosott és egymással (a saját értékrendje és osztályfőnöke által kiadott elvárás szerint) szembeállított két olyan állítást, amik önmagukban igazak, ám egyik nem zárja ki a másikat. Igaz, igaz, nincs összefüggés, válasz B. Másrészt egy olyan orvosba rúgott bele, akinél higgadtabb, megfontoltabb, korrektebb karakterű, a szakmájáért és az orvosi közösségért, a betegekért önzetlenül tenni akaróbbat nem láttam.
Mert mit mondott Merkely professzor? „A járványügyi helyzetet látván a munkatársak szinte biztos, hogy kihozzák magukból a maximumot.”
És mit állított Svéd doktor? „Az intenzív terápiához, a súlyos betegek látványához, a halálhoz nem szokott orvosoknál, ápolóknál óriási a teher, ami kiégéshez, összeroppanáshoz, pályaelhagyáshoz vezethet.”
Hát, drága Franka úr, a kettő bizony egyszerre igaz. Sőt.
Ma három különböző reakció figyelhető meg az orvosok között. És bizony, egyiket sem lehet elítélni... Az egyik csoport a szájukat összeszorító, szeptember óta kétnaponta 24 órázó, a fáradtságtól már nem látó, olykor már hibázó, de a betegekért mindent megpróbálóké. Akik miközben kihozzák magukból a maximumot (értsd: Merkely-féle klasszifikáció) csendben, alázattal, de belül lassan a kiégés felé sodródnak, akik önmagukat marcangolják és próbálják feldolgozni azt a tehetetlenséget, amit a 22 ágyra tervezett intenzíven 60 beteggel tesznek. A másik csoportban azok vannak, akik ugyanígy dolgoznak, de ordítanak, a feszültséget kollégákkal szemben is agresszióval vezetik le (aztán persze 10 perces higgadt beszélgetés után magukba roskadva kérnek elnézést és segítenek tovább...). A frusztráltak, akik mentálisan, fizikailag is a végükhöz közelednek. És vannak azok, akik elkezdték, harcoltak, de ugyanezt a stresszt már nem bírják, magukban összeomlanak és táppénzre mennek, vagy akár fel is mondanak (értsd: Svéd-féle klasszifikáció).
Mindhárom csoportból nem eggyel, nem kettővel találkoztam Magyarországtól Albánián át Olaszországig.
Sokan írják, hogy Franka Tibor kérjen elnézést Svéd doktortól. Szerintem ne tegye. Úgyse lenne őszinte. Csak simán fogja be a száját és írjon inkább az időjárásról, vagy a kisplasztikákról.
Az viszont kifejezetten jól esne orvos lelkemnek, ha Merkely professzor úr (ha már őt állították ellenpéldának sokakkal szemben) kiállna Svéd Tamás - és így mindannyiunk - mellett.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.