HTML

Érted ki megy?

Már több, mint 25 év mentési és kórházi tapasztalatával a hátam mögött, a modern légimentési hálózat kiépítése, majd számos külföldi projekt és egy 2015-ben létrehozott új cég után - most már az állami egészségügy partvonalán kívülről - lehet tükröt mutatni és kérdéseket feltenni, hogy tudjuk, mi történik, ha értünk jönnek. Pár év alatt megmutattuk a gyakorlatban, hogy lehet menteni másképp. Akkor miért ne folytathatnánk most így? Végülis mindenkit érhet baleset...

Friss topikok

  • szabidoki: Nem annyira a konkrét esetre reagálnék hanem általánosságban a bejelentő meg az irányítás viszonyá... (2023.05.11. 20:55) A Gálvölgyi-ügy margójára
  • Mentés - másképp: @szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum: Ez önmagában igaz, hisz több ember nem lenne, de min... (2021.03.31. 10:59) Segítség? Segítség!
  • kvadrillio: COVID...NEM ÍGY KELL MEGHALNI !!!„Nem tudjuk, hogyan fogunk meghalni, de így senki nem szeretne” –... (2021.01.31. 22:35) Oltani, vagy nem oltani, az itt a kérdés.
  • cardiobascuralis: A németeknél nem vörösek, hanem pirosak vagyunk. A vörös a narancssárga és a piros között elhelyez... (2021.01.08. 17:50) COVID Sims
  • CSOKKI MÁLNA: @HaD: mfor.hu/cikkek/makro/remdesivir-a-jarvanyugyi-szakerto-szerint-erthetetlen-miert-titkosak-... (2020.11.25. 21:51) Magad, Uram...

Címkék

#maradjotthon (1) 104 (1) 112 (1) 90 nap a Mentők közt (1) áek (1) aeromedical evacuation (1) AirMed (1) államelnök (1) államtitkár (3) ápolók (1) Bajnai (1) baleseit (1) baleset (3) baleseti (1) bázis (1) bázisdemokrácia (1) béremelés (1) Berényi (1) bérezés (1) betegellátás (1) betegszállítás (1) blog (1) Büki szimpózium (1) bulvár (1) Burány (5) cenzúra (1) cloud (1) COVID-19 (6) co payment (1) dakar (1) devecser (1) eduped (1) egészségügy (8) ellátás (2) emigráció (1) eu (1) facebook (1) fejlesztés (3) főigazgató (7) gazdálkodás (1) Gorove (2) gyerek (1) győrfi (2) Győrfi (1) háború (1) helikopter (9) Hende (1) Hoffmann (1) hóhelyzet (1) honvéd (1) honvédség (2) humánpolitika (1) informatika (1) Isteni műszak (1) ítélet (1) jogerő (1) kamill (1) katasztrófavédelem (2) kockázatelemzés (1) kolontár (2) költségvetés (1) kommunikáció (1) kongresszus (1) kórház (3) korházszövetség (1) kötbér (1) közbeszerzés (1) kutatás-mentés (1) légimentés (21) légimentő (2) légimentők (3) Légimentők (1) légimentő vándorgyűlés (1) lélegeztetés (1) lemondás (5) Mártai (9) mártai (1) MÁV (1) mentés (32) mentésirányítás (1) mentésügy (2) mentő (2) mentőápoló (1) mentőautó (11) mentőhelikopter (7) mentők (10) mentők napja (1) mentőmunka (1) mentőrepülő (1) Mentőszolgálat (1) mentőszolgálat (9) Mikulás (1) miniszterelnök (1) Miskolc (1) MOK (1) munkanélküliség (1) ÖAMTC (1) olimpia (1) oltás (2) OMSz (1) omsz (30) OMSZ (27) Orbán (1) orvos (1) orvos-beteg kapcsolat (1) orvos elvándorlás (1) OTH (1) pályázat (1) paraszolvencia (1) parlagfű (1) per (1) PhD (1) plágium (1) politika (1) prehospitális ellátás (1) rendszerszemlélet (1) repülő (1) rezidens (1) Rózsa (1) RSI (1) Sándor Mária (1) sügősségi (1) sürgősségi (1) sürgősségi akadémia (1) sürgősségi szakma (1) szakdolgozók (2) szervezet (1) szócska (2) Szócska (9) szóvivő (3) TEK (1) Télapó (1) Temesvári (2) tiop (2) TIOP (1) traumatológia (1) ünnep (1) vakcina (1) vezetőség (1) Vízimentők (1) vörösiszap (2) Címkefelhő

2019.06.28. 11:25 Mentés - másképp

Money, money, money - avagy welcome to reality

Tele a sajtó, de leginkább a közösségi média (hisz a centrális erőtér erről azért keveset cikkezik...) azzal, hogy mennyire alacsonyak az orvosbérek - és mennyit követelnek (kérnek?), mennyi tartanának elfogadhatónak az orvosok. Tekintettel arra, hogy az elmúlt, már több, mint húsz évben az állami és piaci, a hazai és külföldi egészségügyi szektort volt szerencsém(?) horizontálisan és vertikálisan is megismerni, így veszem magamnak a bátorságot és leírom, amit erről az egész beteg magyarországi rendszerről gondolok. Különösen azok után, amit az elmúlt hónapokban állásinterjúk, illetve (fele)baráti beszélgetések alkalmával hallottam és tapasztaltam. 

Kicsit messzebbről kezdem.

Ötödik éve működő cégünkhöz a legkülönbözőbb munkakörökbe kerestünk, keresünk kollégákat. Azt, hogy az ország munkavállalói oldalon gyakorlatilag kiürült és a jelentkezők száma erősen korlátos, alapvetően elfogadtam tényként. Ám az, hogy az interjúkra jelentkezők stílusa, hozzáállása mennyit változott, nos azt egyre nehezebben viselem. Két év alatt nyolc állás az önéletrajzban (értsd: állásszédelgő), nulla tapasztalat ellenére kioktató, követelőző, diktáló stílus szinte mindennapos. A leendő jövőbeni kolléga még semmit nem tett le az asztalra, de már olyan elvárásai vannak, hogy a szemem kerekedik, állam leesik. Az egyik legszebb példa az volt, amikor egy OPS-os (járattervezéssel, háttér logisztikával foglalkozó) munkakörbe jelentkező ifjú a titkárságvezetőnktől részletes BKV menetrendet, megálló nevet és ki tudja mit kért írásban(sic!) előre, hogy odataláljon az irodánkba. A cím nem volt neki elég. Hát, elég rossz belépő, mert ad1) ilyet azért illik egyedül megugrani egy állásinterjú előtt, ad2) ha ez nem megy, akkor mégis hogy a fenébe' fog majd két tetszőleges európai város között mentőrepülőgépes járatot tervezni?! Egyszóval mindenki azonnal a kondenzcsík tetejére akar felülni, miközben a klasszikus Old Spice reklámszöveg (Bizonyíték, nem ígéret!) sehol sincs... 

És ilyen attitűd bizony az orvosoknál is megfigyelhető, sajnos egyre többen nem akarnak dolgozni, viszont a kevés munkáért igen sok pénzt várnak el. Ezért pedig részben az elmúlt évek politikai üzeneteit és a társadalmi pszichopátiát (értsd: a realitások téves agyi leképeződését, téveszmék valóságként való megélését) látom hibásnak. Mert mi is történik körülöttünk?

Egyrészt folyamatosan az folyik a csapból, hogy jobban teljesítünk, ami sem GDP, sem egyéb gazdasági és szociális mutatók terén nem igaz. Különösen nem, ha mondjuk Ausztriával hasonlítgatjuk össze magunkat. Másrészt azt látják az emberek, hogy bizony, Magyarországon érdemi munka nélkül is igen jól lehet keresni, elég a kapcsolati háló, a pozíció. Ehhez hozzáadódik az állami egészségügy rendszerszintű lerohadása és a totális összeomlást elkerülendő, a legneuralgikusabb pontokon a lyukak betömködése. És itt jutottunk el a lényeghez. Hogy is néz ki a valóság?

Az állami szektorban a kórházigazgatók minden egyes alkalommal, amikor valahol kiborul a bili, a rendszerszintű újragombolás helyett a legegyszerűbb dologhoz nyúlnak: emelik az órabéreket. (Figyelem! Nem, ez nem a piaci kereslet-kínálat alapvető szabályai mentén meghozott korrekció!) Ez, tekintettel arra, hogy a rendszer finanszírozása olyan, amilyen, tulajdonképpen fedezet nélküli kötelezettségvállalás, de kit érdekel? Az évi sokszáz milliós/milliárdos hiányhoz hozzácsapódik majd még pár nulla, de fő, hogy a sürgősségi osztály, az anesztézia nem áll le, a politkus örül, a probléma lokálisan a szőnyeg alá söpörve, az év végén meg majd úgyis konszolidálják fentről a helyzetet, nincs itt semmi látnivaló, lehet jövőre folytatni ugyanúgy, ahogy eddig.

Igen ám, de mi a következménye a fenti gyakorlatnak?

  1. Oszd meg és uralkodj helyzet alakul ki, orvos, orvosnak lesz farkasa, mert ugyanazt a beteget gyógyító baleseti sebész kevesebbet kap, mint a líra másik oldalán álló anesztes. A rendszert a vállukon vivő középkáderekről, szakdolgozókról nem is beszélve, akikről rendre elfeledkezik az aktuális rezsim.
  2. A lojális, kiszámítható, stabil munkaerő megszűnik, az egyén elkezd vándorolni és hol itt, hol ott ugrik be, attól függően, hogy éppen hol ígérnek magasabb órabért. Már csak ez számít. Gyulán 13000,- forint az órabér? Akkor oda megyek 36 órázni havonta egyszer, mert gyorsan sok pénzt kereshetek...
  3. A munka minősége, kiszámíthatósága csökken, hiszen ilyen fluktuáció, össze-visszaság mellett fenntarthatatlan egy egységes vállalati kultúra, egy egységes szemlélet. Ma én ügyelek és állítom be a gyógyszerelést, holnapután más, aki a saját szája íze szerint változtatja azt az intenzíven.
  4. Az orvosok egy része eltávolodik a valóságtól. Saját maga bérét sokkal magasabbra lövi be, mint amit akár ő maga a piacon érne (nyelvtudás, szakmaiság terén), akár a realitások alapján megengedhető lenne. Az ország gazdasági helyzete az állami szférában sajnos nem indokolja sem a svéd, sem az osztrák orvosi béreket, ám az elvárások irreálisak lettek, hiszen vannak olyan osztályok, ahol ma sokszorosát lehet keresni egy osztrák orvosi állásnak is. (Javaslom böngészni a következő linket: www.bruttonetto-rechner.at/gehalt-arzt/
  5. A magánszférában is elképesztő árak kezdenek kialakulni, természetesen szinte minden lakásrendelőben számla nélkül, az állami, fedezet nélküli pénzbetolás durván viszi felfelé az árakat ott is, miközben - emlékezzünk a gazdaság helyzetére - a fizetőképes kereslet egy szűk réteget jelent csak, a tömegek nem, vagy egyre kevésbé engedhetik meg maguknak a privátpraxist. Három anyajegy levétele minimum 50ezer, csípőprotézis közel 2 millió forint. Ugye? (Rendszerszintű változásról, co-payment bevezetéséről, a válságból kijutást jelentő egyéb megoldásról jelen poszt nem kíván értekezni, politikai konszenzus és felső akarat hiányában tejesen felesleges erről újra és újra írni...)
  6. Marad a paraszolvencia velejéig rothadt rendszere.

Ötödik éve dolgozunk egy már európai mércével nézve is komoly szintet megütő cégben. Ez a cég azonban csak és kizárólag a piacról él, olyan versenyhelyzetben, ami a mai, európai rögvaló. A bevételekért napi szinten kell versenyezni egy olyan egészségügyi piacon, ami a szolgáltatás értékét patikamérlegen árazza be. Tízezer eurós nagyságrendű tételeknél sokszor mindössze 100-150 euró árkülönbség dönt, ennek megfelelően pontosan tudjuk, hogy kinek, mire mennyit lehet fizetni, mit bír el a rendszer. A minőség alap elvárás, a kiszámíthatóság alapvető érdek. És ilyen helyzetben szembesülni a magyar valósággal, amikor a fiatal kolléga állásinterjúján már egyértelműen látszanak rajta a kiégés tünetei, a saját valós helyzetének (3-4-5 helyen vándoraneszteskedés, sürgészkedés) fel nem ismerése, vagy éppen a lustaság mellett a csilliárdos elvárás, nos az elgondolkodtató.

A helyzet kétségbeejtő. A fenti stiláris változások megspékelve irreális helyzetértékelésből fakadó elvárásokkal sajnos egy olyan társadalmat eredményez, ahol a teljesítményalapú, értékteremtő munka lassan ritkább lesz, mint a fehér holló. Fáj, de mondjuk ki: el kellene felejteni azt, hogy magunkat Ausztriához hasonlítjuk, az elvárásaink irreálisak, de nézzünk bátran keletebbre, keressünk egy magunkhoz mérhető országot, akkor örülhetünk annak, hogy milyen jól élünk és mennyire megbecsült helyzetben is vagyunk. 

Tessék (inercia)rendszert váltani és elgondolkozni, mert ennek hamarosan csúnya vége lesz, de legalábbis marad az erős frusztráció. Ha pedig mindenképpen a nyugat felé tekintgetünk, akkor javaslom Svédországot és a "lagom" eszméjének megismerését...

1 komment

Címkék: egészségügy bérezés


A bejegyzés trackback címe:

https://mentes-maskepp.blog.hu/api/trackback/id/tr1214915398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lenarddr 2019.06.28. 11:56:25

Korrekt látlelet...
Augiász istállója- Heraklész kerestetik.....
süti beállítások módosítása