Mert nem mindegy, hogy ki visz el.

Normális rendszerben, helyzetben, ahol egységes minőségbiztosítási rendszerek vannak, ahol az ellátás színvonalának homogenizálására törekednek, ott jó esélyünk van a túlélésre.

Ott, ahol a rendszert csak a lendülete viszi előre és naponta fordul elő, hogy agyvérzett 32 éves anyukát ordítóan szakmaiatlan körülmények közepette látnak el, szállítanak kórházba úgy, hogy a vége donáció - nos ott a túlélés esélye bizony csekély.

A kérdés persze csak az, hogy mikor döbben rá a döntéshozó, hogy igenis, valamit tenni kell?

Mert lehet tudomást nem venni a gusztustalan lábszárfekéllyel otthon fekvőről, azt senki nem látja, senkit nem zavar, kivéve persze a magát a szerencsétlen cukorbeteget. Lehet a patikában a csökkentett támogatású gyógyszereket lenyomni a torkunkon, azért is maximum a sorbanállók problémáznak, mert a nyugdíjasok pénztárcája kit érdekel?

De abban biztos vagyok, hogy senki nem szereti a sérülteket az utcán hagyni. Azt rengeteg ember látja, mindig oda is keveredik egy kamera, megy aztán a híradókban a képi anyag és az emberek levonják a következtetést: nem vagyunk biztonságban. A rendszerben dolgozók bele kilóg a túlterheltségtől, próbálnak megfelelni az elvárásoknak, de valljuk be, ez nem mindig megy. 

Értem én persze, hogy erre van egy szóvivő, aki kimagyaráz Kolonics ügyet, Vértesboglári töketlenkedést, gyerekhalált, bármit, csak egy dolgot nem szeretnék, de azt nagyon nem. Hogy az én családom/barátaim/ismerőseim után magyarázkodjon. Mert a zászló nekünk is áll.

Mindenkit érhet baleset. Sajnos a mentőket is.

Megy a panaszkodás a pénzről. Nos, nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy az OMSZ működését a jelenlegi éves működési fedezettel biztosítani lehetne. Ehhez persze radikális átalakításra, paradigma váltásra lenne szükség. Szemléletet kellene váltani azon nyomban, mert sajnos már nem mondhatjuk "Amíg nem késő...". Mert már az.

Az OMSZ menedzsmentjének esze ágában sincs megtisztulni, irányt váltani. Parolis zakót varratni van eszük, a feladatokkal szembenézni nincs se bátorságuk, se  képességük. Langyos büdösben üldögélni, az megy, kinyitni az ablakot és szellőztetni fáznak. Csak nehogy ráfázás legyen a vége... A másik baj pedig sajnos az, hogy nincs ma olyan felettes szerv, olyan hatóság, olyan minisztérium, amelyik higgadtan, tárgyilagosan és nagyon szakmai módon kérné számon a hibákat, amelyik vizsgálata végén egyszer, csak egyszer az életben megállapítanák a vezetői felelősséget.

Ma egy mentőautó karambolozott. Rendszáma alapján akár 13 éves is lehet. De 10 biztos van. Ha nem kötöttek volna elvtelen kompromisszumot, akkor ma nincs az a baleset. Mert az a kocsi már nem futott volna.

Isten nyugosztalja az áldozatot, jobbulást a kollégáknak, a sérülteknek.