Ha már a szervezeti kultúráról írtam a minap, utána pedig többen is kiposztolták a főnök vs vezető összehasonlító táblázatot, akkor egy kicsit innen folytatom a dolgot. Különösen annak fényében, hogy egy mai hír szerint az OMSZ létrehozott egy bizottságot, aminek vizsgálnia kell, hogy legyen-e vizsgálat a 2008-ban halottnak hitt kisgyermek ügyében (http://fn.hir24.hu/itthon/2012/06/26/vizsgalat-a-halottnak-hitt-kisfiu-ugyeben/).
Nem bánnánk persze, ha együltükben magát a konkrét ügyet is kivizsgálnák, nem folytatódna az időhúzás és érdemi lépések történnének végre, de majd meglátjuk. Végülis erről írtam több mint egy hete, úgy látszik, hogy a rendszernek kellett jópár nap, hogy felpörögjön.
Minél nagyobb egy szervezet, annál érdekesebbek a belső viszonyok. A mamutra jellemző tehetetlenségi nyomatéknak nyoma sincs a kis cégeknél, ám a kiszámíthatatlanság, a rövid távú gondolkodás ott is csapdás helyzetet teremthet. Főleg, ha a főnökök saját céljaik megvalósításához látják elérkezettnek az időt és az általuk gründolt cég semmi más, csak egy eszköz ehhez.
A nagy szervezeteknél óhatatlanul megfigyelhetőek a fenti ábrán oly találóan összerakott belső kapcsolatok, melyek közül az érzelmi alapúakat nem érdemes firtatni, sokkal inkább a gazdasági érdekek mentén kialakulókat. Különösen, ha ezek némi stiklivel is párosulnak. Ilyenkor ugyanis szépen létrejön az "én tudom, mit tettél a tavaly nyáron, te ismered az ő bűnét, ő látta az én mutyimat" típusú, a sportban csak körbeverésnek nevezett helyzet, ami viszont maga a tökéletes védekezési mechanizmus.
Ebből kitörni nem lehet, hiszen mindenkinek van vaj a füle mögött. Amint kialakult ez a rendszer, a pozíciók kőbe vésése megtörtént, kialakult a status quo, a cserék maximum a "füttyös cseréljen helyet a bűvésszel" szinten történnek meg, a verebek ugyanazok maradnak a dróton, legfeljebb a taps után megriadva más sorrendben szállnak vissza. A baj ott kezdődik, ha valaki sokat állt a napon, esetleg egy infralámpát tesznek a feje fölé és az a bizonyos vaj elkezd csorogni.
Na, az rohadt kellemetlen érzés. Ilyenkor két dolgot tesznek a szervezetnél: vagy jegelni próbálják a problémát, vagy a többség mérhetetlenül gerinctelen módon, a saját érdekeinek védelmében feláldoz valakit. A szervezeten belüli viszonyok ugyanis nélkülöznek mindenfajta erkölcsi és morális tartást, közös felelősségvállalást. Bármikor, bármelyik két ember összefog egy harmadikkal szemben, aki aztán megérezve a bukta ízét és a zsírosbödöntől való távolodás kényszerét, gerincét hétrét hajtva meghasonul, majd az őt támadó másik kettővel új szövetséget alkotva immáron egy újabb egyént készülnek feláldozni.
Az ilyen csapatban öröm a munka, a hatékonyság csilliárdokban mérhető, a hátad mögé nézni sose kell, megy a szekér istentelenül. Kettes számrendszerben. Mert minden bonyolultabb helyzetre már képtelenek megfelelő válasz adni, jó érzésű kolléga hányingert kap az ilyen vezetéstől, a rendszeren belüli elégedettség pedig valóban csak szomorú fejecskével lesz ábrázolható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.