Sajnálatos és szomorú baleset történt április 21-én, szombaton Fertőszentmiklóson. Meghalt egy (osztrák) ejtőernyős, mert nem nyílt ki egyik ernyője sem (http://sportgeza.hu/sport/2012/04/21/szornyethalt_egy_ejtoernyos_fertoszentmiklosnal/).
Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy egy 1200 méteres zuhanás után gyakorlatilag irodalmi ritkaság és leginkább a sci-fi kategóriájába tartozik, ha valaki túlél, ennek megfelelően a mentőerők szomorú feladata általában mindössze a halál megállapítása, de a fenti történet kapcsán felszínre került anomáliák igenis el kell, hogy gondolkodtassanak mindenkit, leginkább azokat, akik a magyarországi mentés szervezéséért valamilyen felelősséggel tartoznak, vagy azért felelősséget éreznek.
Az adott esethez - a riasztási protokollnak megfelelően - riasztották a légimentőket is. A koordinátor el is indította az legközelebbi elérhető helikoptert - Budaörsről. Tessééék? Honnan? Igen, Budaörsről.160 km-ről. Ugyanis: szervezési okokból Sármellék (102 km) hetek, Balatonfüred (106 km) napok óta nem üzemelt. Az csak hab a tortán, hogy ugyanilyen okokból a szentesi bázis is állt napok óta, azaz az ország területén a 7 bázisból mindössze 4(!) üzemelt. Utoljára ilyen 2006 márciusában volt.
10 éves fiam (igaz, ő kisgyerekkora óta szívja magába a légimentés alapjait és kvázi "fertőzöttnek" tekinthető, de mégiscsak egy gyerek...) meghallva ezt az elképesztő sztorit, kapásból kérdezte: "De apa, hogy lehet olyat csinálni, hogy egyszerre álljon le Sármellék és Balatonfüred?" Nos, hát igen, azOkosabb vagy-e, mint egy negyedikes? című játékban megint elvérzett a felnőtt. Ez ugyanis verőhiba.
A dolog csattanója pedig a következő: a bécsi helikopter (Christophorus 9), lévén osztrák állampolgárról volt szó, nyilván a hozzátartozóktól, szintén riasztást kapott és a hosszú évek óta érvényben lévő államközi megállapodásnak jogilag is megfelelve, bőven a magyar légimentők előtt meg is érkezett (mintegy 80 km-ről). Ha viszont az általunk szakmailag megalapozott terveknek megfelelően a pápai bázis megnyílhatott volna, akkor mindössze 55 km-ről odaérkező mentőhelikopterrel elkerülhettük volna ezt az égést. Az elmúlt időszak kontrollálatlan ötletelései a bázisok végleges elhelyezését illetően pedig olyan irányba indították el a történetet, ami 15, de akár 20 évre is zsákutcába viheti a szakmát.
A magyar mentésügy sajnos évek óta söpri szőnyeg alá az ilyen és ehhez hasonló hozzá nem értésből fakadó, szervezési, emberi okra visszavezethető hibákat (ld. Kolonics ügy, Vértesboglár, Sasadi úti gyerekszállító kisbusz karambolja, hogy csak a legdöbbenetesebbeket említsem). Sem a történtek kiértékelése, sem a felelősségre vonás, sem a következtetések levonása nem történik meg, folyamatos a mellébeszélés és a kommunikációs trükkökkel való szerecsenmosdatás zajlik ahelyett, hogy elkezdődne végre a rendrakás.
Ez mindannyiunk érdeke lenne, mert ne felejtsük: mindenkit érhet baleset...
Szócska Miklós egy tegnapi egri konferencián kicsit indulatosan a következőket mondta:
„Arra tettem fel a családi életemet, hogy ezt most végigverekszem!” – mondta, és a depresszió helyett a küzdésre biztatta hallgatóságát. Hozzátette: iszonyú nehéz a helyzet, és évtizedeken át önöket és a szakmát megalázták. „A bulvármédiában kiszerkesztették az orvost, az ápolót, így nyomták bele a vécécsészébe a szakma fejét. Most van egy vezetés, ami szóba áll, próbál tenni, ennek ellenére folyamatosan az ágazatból áramló depresszió ellen kell küzdeni. Én ezt abszolút derűvel teszem, és üzenem: most van értelme küzdeni!”
Két kommentet engedjen meg tisztelt Államtitkár úr!
1.: Másoknak pont a családi élete ment rá az Ön fene nagy buzgalmára.
2.: Nem a csata, hanem a háború megnyerése a lényeg. Hát óvatosan azzal a derűvel...
Ui.: Mártai főigazgató úr - jónéhány személyes egyeztetés, helyzetértékelés után, a dolgozók véleményének tökéletes negligálása mellett - némileg sunyi módon, mégiscsak előre lemutyizott pályázat után, indirekt módon elismerve korábbi döntésének "kuka pozitív" voltát, lecserélte a légimentés jelenlegi igazgatóját egy újabb szerencselovagra, akinek az egészségügy eddig vajmi keveset jelenthetett. Ön büszke lehet a katonáira, a szakmaiság és korrektség tőlük is messze áll. Az eredményorientált egészségügyi vezetés úgy látszik, hogy mégsem elvárás. Ld. betegszállítás irányítás... Csak fel ne robbanjon az a bomba. Az Ön helyében egy picit kétkedőbb lennék.
Én meg holnap felszállok a londoni repülőre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.