Akár hiszik, akár nem, tudatosan visszafogom magam, nem ütök le minden ziccert, nem használok ki minden helyzetet, pedig a téma heti gyakorisággal adná magát. Hiányolják is sokan, mindenféle dolgokat sejtve a ritkább posztolások mögött. Mégis, kicsit visszavonultan, bízva abban, hogy hátha az új évben kicsit másképp mennek majd a dolgok, jó irányba fordul minden, ahogy a tél után előbb-utóbb magától nyár is lesz, gondoltam inkább csak figyelek - meg persze a háttérben meghatározó beszélgetéseket folytatok.
Ma viszont, amikor ebéd után kiültem a tavaszi napra egy pohár Pastor sillerrel sajtószemlézni, a madárcsicsergés és az ébredező tavaszi természet idilli képe, a délelőtt összegereblyézett maradék őszi falevél jóleső látványa, az újrakezdés lehetősége adta lelki nyugalom közepette hirtelen megijedtem. Mi több, aggódni kezdtem, nagyon komoly-e a baj. Ugyanis azt láttam, hogy Győrfi Pál megijedt. Nem kicsit, nagyon. http://www.stop.hu/bulvar/gyorfi-pal-komolyan-megijedt/1009502/
Elolvastam gyorsan a cikket, hogy tényleg dráma van-e, az ijedtség esetleg félelemmé változik-e, hogy ki kell-e írni táppénzre is, vagy csak valaki emlegette, ezért a csuklása miatt hirtelen rákiáltottak egy ajtó mögül és attól rezzent össze, a fene tudta, nnnnnna. Aztán megnyugodtam, mert csak attól ijedt meg (egyszer), hogy lánya lesz. Huhhhhhh, micsoda megkönnyebbülés. Nem tudom, ki hogy van vele, de én egyik gyerekem (pedig van egy pár...) fogantatásakor se tojtam magam össze, pláne nem csináltam a dologból és magamból bohócot a bulvár médiában. Itt pedig ez történik heti gyakorisággal, előre jól eltervezett, szépen felépített módon, néha egy-egy ad hoc kis színes bedobásával, de mindenképpen a munkáltató, az OMSZ kárára.
Rendszeresen keresnek, ezért beszélgetek az ország legkülönbözőbb pontján dolgozó kollégákkal, hol személyes meghívásnak eleget téve, hol levélre válaszolva, hol telefonon értekezve, a végkicsengés mégis szinte mindig ugyanaz: méltatlan a szervezethez a cirkusz, a hiteltelen kommunikáció, a maszatolás, a hazudozás, a magyarázkodás. Tovább megyek: túl azon, hogy az állomány jelentős részét kifejezetten irritálja a dolog, kifejezetten káros a menedzsmentre nézve is, hogy a cég "arca" ezt az utat járja. Mondják ők is, persze... Nem mindig segíti a munkájukat.
Valahogy mindig az a kérdés vetődik fel bennem, hogy miért van erre szükség? Miért lehet, hogy egy egyszerű szóvivő igazgatónak titulálja magát, színes ingekben a saját imázsát építgeti, miért nem lehet egy kicsit hardymihályosra venni a figurát, azaz szakmailag hitelesebben, ám kevésbé ripacs módon képviselni azt a céget, amelyik évente többszáz ezer ember életét menti meg? A semmitmondó mindenestés nyilatkozatok, a kivonultunk, odaértünk, sajnos nem tudtunk/szerencsére tudtunk segíteni nyilatkozatok persze illenek a teljesen Kékfény szintre redukálódott híradók műsorába, de miért nem lehet egy szintet meghúzni?
Minél inkább tagadja a celeb lét utáni vágyat, tettei annál inkább cáfolják szavait. Közben pedig sokezer mentődolgozó kínlódik napi szinten. Engem meg ez ijeszt meg. Tavasz ide, vagy oda.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.