Emlékeznek még Anett Pötzsch-re, a német műkorcsolyázóra? Biztos, hisz ki ne emlékezne arra a már legendás elszólásra, amit egy sportkommentátor mondott egyszer, miszerint "Hogy megnőtt tavaly óta a kis Pötzsch!"...

Na, hát nekünk is van a sürgősségi szakmában egy kis Pötzsch-ünk. Aki viszont csak hitte magáról, hogy megnőtt. Játszani is akart, nagypályán persze, annak ellenére, hogy korábban mindenhol elhasalt. Nem csak jégen, de még egyszerű vizes úton is. Minden feladat nagynak bizonyult neki, nyomában pedig csak kudarc és eredménytelenség maradt. Mégse adta fel. 

Felkéredzkedett a sakktáblára, csak azt nem tudta, hogy oda még több ész kell, sok éves gyakorlás. Fabábuként borítékolható volt az eredmény. 

Pedig, ha egy centivel hosszabb lett volna, akkor Király lehetett volna. Vagy ha egy centivel rövidebb, akkor Királynő. Sajnos azonban a sakkjátszmában tisztnek is kevés volt... A nyitólépés bátornak tűnt, ám az erős kezdés visszaütött. A sakkban nem díjazzák, ha az ellenfél Királyát erőszakkal lökik le a tábláról. Hát még, ha utána a tábla alá bújva saját gyalogjait kint hagyja az esőben, miközben ő és pár vazallusa szárazon és melegben ússza meg a zuhét. Meg is bosszulta magát a dolog, alig 8 hónap alatt bebizonyosodott, hogy egy tízéves is jobban kiismeri magát a pályán, mint hősünk. Vesztésre állt, de azt sem ismerte fel. Ahelyett, hogy feladta volna, vagy legalább megpróbált volna erős bástyává válni a korábban általa nyitott játszmában, sajátos játékba kezdett. Hátba támadta az új Királyt, saját tisztjeinek és gyalogjainak igyekezett sakkot adni, így nem csoda, hogy elfogyott körülötte a levegő. Egy fekete-fehér játékban piros szín nem lehet. Az máshova való... 

Ma levették a tábláról.

Azt pedig a magyar mentésügy érdekében csak remélni lehet, hogy egyszer és mindenkorra lelép és legfeljebb egy olyan porondon lép fel újra, ahova való - cirkuszban, komoly számok között piros orral.