Ennyi. Nem is érdemes egy bekezdésnél és pár elcsépelt közhelynél többet fecsérelni a dologra.
Az óra körbejár és bizony, ma valakinek ütött is. Lehet persze bambán nézni, a slepp ma még a "Pont veled tették ezt, dehát nem is értem, jaj, de sajnálom!" mondatokkal meaculpázik, még ha a főnök igazából csak magának köszönheti is a sorsát, miközben amazok meg holnapra már fényezik a nyelvüket az újabb mély csapásokhoz. A főnök meg értetlenül néz, hogy akkor én most munkanélküli vagyok?, nem apám, kaptál egy kegyelemkettest az osztályfőnöktől, de azért ez akkora bukás, mint ide Lacháza, hiába nyomnak be egy akadémiára a haverok, látod, jobban jártál volna, ha magadtól lépsz le a suliból, mondjuk költözésre hivatkozva, de ahhoz is vak voltál, hogy olvass a sorok között. Vagy legalább a Húsvét vasárnapi posztok között szemezgess.
Na mindegy, ő is csak egy újabb kép lesz a falon, komoly nyomot nem hagyott maga után. Illusztris társaság.
Nem úgy az új király. Béla vagyok a szomszédból. Vagy tizenkilenc éve vagyok 20 éve és öt éve is, különben is, énekkarra nem jártam és nem is fogok. Szaxizom, az jó? Öööööö, a beszéd meg nem a kenyerem, majd a szódublőröm nyilatkozik helyettem. Viszlát.
Na, azt hiszem, hogy ennél nagyobb blamázst a föld nem hordott a hátán. Egy biztos: annyi ideig se lesz posztján, mint elődje. Ez kell az ügynek, nesze neked kiszámíthatóság, stratégia, életpályamodell. Viharlámpa, esti fény. Egy kis személyes emléket, még 2007-ből, hogy tényleg, hogy érezzék a kvalitást, és higgyék el, jobb is, ha nem beszél:
Mi: "Képzeld Béla, elektronikus adatrögzítést vezettünk be, országosan, mindenhol, tudod, számítógép, minőségbiztosítás, visszakereshetőség, statisztika, ilyenek. Bármikor kikereshetjük, hogy kit, hol, mivel láttunk el, mikor, mennyi idő telt el, stbstb."
Ő: "Az mög minök? Csak lö köll mönni a pincébe, oszt ki köll válogatni a papírokat."
Mi: " Aha... ... ..."
Hagyjuk is, hagy élvezze pár napig az átadás-átvétel diszkrét báját, keresse meg a slusszkulcsot és jöhet a kapcsold az ötödik sebessééééééget!... Mi meg ugorjunk el, mert az őrült száguldásból csak baj lesz.
Viszont egy röpke pillanatig álljunk meg a sofőrváltás morális mikéntje mellett. Ugyanis érdemes felidézni a múltat: volt egyszer egy amolyan tettrekész, lelkes csapat. Valami manágersuliban ötleteltek és párás szemmel váltották meg a világot. Majd egyszer mi, igen! Aztán rájuk virradt, leosztották a szerepeket és nekiláttak. Az egyik vezetett, a másik navigált, tervet írt, a harmadik meg maga a csapatfőnök lett. Mentek is összevissza, ökörhúgy alakban, utánuk sárgállott az út, azt se vették észre, ha a saját gatyájuk is, gázoltak át mindenkin, egyre csak nyomták a dudát, tütütűűűűű, vigyázz, jövünk. Egy tím voltak. Ma reggelig. Ugyanis úgy támadták hátba saját elvtársukat, hogy az hirtelen azt se tudta, ki adja a következőt. Igazi gerinces, tisztességes, erkölcsös csapat. A navigátor simán bevitte a sofőrt a susnyába, persze, bízz csak bennem vakon, én? tégedet? ídes tezsvírem, hát hova gondolsz, sose! Egy életem, egy halálom!
Meg a kisgyereké... Na, erre tessenek emlékezni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.